Mikor a hírek, és szalagcímek másról sem szólnak, mint a pénzpiaci- és mára már általános gazdasági válságról, sokan talán azon törik a fejüket, mégis miből gazdálkodhatnak, hogyan gyarapíthatják megtakarításaikat az esetleges kemény időkre. Lássunk néhány példát!
A legkézenfekvőbb megoldás, és így talán legkevesebb újdonságtartalommal a leértékelt termékek, a különböző szuper- és hipermarketekben kapható kupongyűjtő-füzetek kihasználása tűnik. Sokan talán elfecsérelt időnek tekintik az ennek való utánajárást, mégis érdemes nagybevásárláskor abba az üzletbe menni, ahol tudjuk, hogy akciós terméket találunk, vagy más formában honorálják a visszatérő vásárlókat.
Szintén némileg több vesződséggel jár, mégis rengeteget spórolhatunk azon, ha elhagyjuk a munkába menet történő reggelizést, és helyette még otthon elfogyasztjuk a kávét, szendvicset, de ugyanez érvényes az ebédre is, hiszen a menzákon kapható ételek naponta 600-1200 forintot is elvihetnek, ami jóval drágább az otthonról hozott ebédnél.
Ennél némileg költségesebb, azonban hosszabb távon busásan megtérülő megoldást jelent az elavult elektronikai berendezések, így az "áramzabáló" hűtők, mosógépek, de még az ennél jóval kisebb tételt jelentő villanykörték lecserélése is.
Ne féljünk az üzletek saját márkás termékeitől, hiszen valószínűleg kevesen veszik észre például a 2,8 százalékos tej lefogyasztásakor, hogy az valamely szupermarket márkája-e, vagy sem, ugyanakkor havonta több ezer forintot is spórolhatunk ezzel.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
De nem csak a konyhában lehet spórolni, hanem pénzügyeink terén is. Aki rendelkezik hitelkártyával, és azon fennálló tartozással, jobban teszi például, ha a napi üdítőital vásárlás helyett inkább törlesztésre fordítja ezt az összeget, így ugyanis spórolhat a kamatfizetésen, mivel hamarabb letudja tartozásait.
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








