Tévénk, mobilunk van, internetünk alig Televíziója, mobiltelefonja már szinte az összes háztartásban van, számítógéppel viszont csak alig több mint a felük rendelkezik, nem beszélve az internetről, amivel kevesebb, mint negyven százalék büszkélkedhet otthonában. Ennél rosszabb internetellátottsággal csak Görögország és Csehország büszkélkedhet. Ezek a legfrissebb statisztikák, amik azt bizonyítják, van még hova fejlődünk az infokommunikációt tekintve.
A Központi Statisztikai Hivatal 2007-ben harmadik alkalommal végezte el a háztartások infokommunikációs (IKT) eszközökkel való ellátottságának felmérését. Ide tartozik minden információszolgáltatásra, illetve kommunikációra alkalmas eszköz és szolgáltatás, vagyis a televízió, mobil, vezetékes telefon, számítógép és az internet.
A felmérés eredményei alapján szinte minden háztartásban található televízió készülék, bár az elmúlt három év ezek száma már alig nőtt, és regionálisan sem tapasztalható lényeges különbség e tekintetben a háztartások között. Mobiltelefonnal szintén majdnem minden háztartás rendelkezik, arányuk tavaly óta két százalékponttal emelkedett. Ezzel párhuzamosan azonban csökkent a vezetékes telefonnal rendelkező háztartások száma, 64,5-ről 63,2 százalékra.
A háztartások számítógéppel való ellátottsága évről évre nő. 2007-ben 54 százalék volt azoknak a háztartásoknak az aránya, ahol bármilyen számítógép megtalálható volt. Ezen belül a legtöbben asztali géppel, és csak viszonylag kevesen rendelkeztek laptop-pal, vagy kézi számítógéppel. A számítógéppel való ellátottság tekintetében már nagyobb szóródás tapasztalható regionálisan, Közép-Magyarország és Észak-Alföld tekintetében a legnagyobb az eltérés.
Az internetkapcsolattal rendelkező háztartások aránya tavaly 6,1 százalékponttal nőtt, így elérte a 38,4 százalékot, Közép-Magyarországon azonban már a háztartások felében van internet. A szélessávú netezők aránya a teljes lakosságon belül 33 százalék, az internetezőkön belül azonban 86 %, ami jelentős növekedést mutat a tavalyi 68%-os arányhoz képest. Ha lassan is, de úgy tűnik kezdünk felzárkózni a nyugat-európai trendekhez.

Másik oldalról megközelítve azonban a háztartások legtöbbje még mindig nem használ otthon internetet, még akkor sem, ha van számítógépe. A többség ezt a magas díjakkal indokolja, de szintén sokan vannak azok, akik egyszerűen nem akarnak internetezni, vagy otthonukon kívül teszik meg ezt.

Ki mire használja az internetet?
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A teljes lakosságon belül az internetet használók (akik valaha használták már) aránya 54,5 százalék volt 2007-ben, ami javulást mutat az előző évi arányhoz (48,5 %) képest. Közülük a legtöbben (94,8%) a felmérést megelőző 3 hónapban is használták a világhálót.
Különleges termékek érkeznek a Lidl, Tesco, Penny áruházaiba: ilyen akció csak egyszer van egy évben
Alig pár hét, és itt a sulikezdés. Ezt a boltok is tudják, úgyhogy nagyüzemben tolják az iskolakezdési akciókat.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







