Félelmetesen részletes kérdőívet juttatott el rengeteg háztartásba a Magyar Posta az elmúlt napokban, mely akció deklarált célja, hogy egy marketing szempontból szinte felbecsülhetetlen értékű adatbázist hozzanak létre.
A válaszokért cserébe természetesen nyereményekkel kecsegtetik a címzetteket: az első ezer válaszadó egy kapucsínó-szettet kap ajándékba, de akár jelentős summát is nyerhet egy "szerencsés".
Azt persze nem árt tudni, hogy korántsem hiába firtat magánügynek tűnő kérdéseket a kérdőív, az így felépített életmód-adatbázis ugyanis hatalmas üzleti lehetőséget jelent a postának. Az adatbázis létrehozása érdekében 100 millió forintos beruházást hajtott végre a Magyar Posta, mely a cég tervei szerint 2 éven belül térül meg - írja a Magyar Nemzet.
Az adatbázisok forgalmazásával évente 50 millió forintos bevételre tehet szert az állami cég, mely ezen felül a reklámlevelek kézbesítésével is extra-bevételre tesz szert.
Az adatkezelés célja tehát egyértelműen az, hogy a megadott információk alapján folyamatosan tájékoztassák az ügyfelet a saját, illetve partnereik ajánlatairól, akcióiról. Leegyszerűsítve: a kitöltők az eddiginél drámaian több direkt-marketing levélre számíthatnak...
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A magánjellegű kérdések kitérnek többek között a családi állapotra, a háztartás havi nettó jövedelmére, az otthon alapterületére, a munkaterületre, mobiltelefonunk márkájára és típusára és a havi kiadásokra.
A direkt marketing hazánkban éves szinten 28.7 milliárd forintos piac. DM-aktivitás keretében éves szinten mintegy 244 millió címzett és 1.9 milliárd címzetlen küldeményt, valamint 34 millió e-mailt juttatnak el az emberekhez, 11 millió feletti telefonhívást és 1 millió mobilüzenetet bonyolítanak le. Ezek összességében 276 milliárd forint értékű vásárlást generáltak az elmúlt 12 hónapban.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







