Ne engedd megfélemlíteni magad! - Nem kell rögtön fizetni...

Pénzcentrum
2006. szeptember 26. 08:30 3 perc

Egyik Olvasónk a minap a következő kérdéssel, segítséget kérve keresett meg minket alábbi levelében:

"A múlt héten szakadó esőben biciklivel tartottam hazafelé a munkahelyemről, amikor nekimentem egy tilosban - egy buszmegállóban - parkoló, várakozó autónak. Bevallom őszintén, nem láttam a kocsit az esernyőmtől, amit magam elé tartottam, meg nem is számítottam rá, hogy a buszmegállóban lesz valaki.

Szerencsére az autónak nem lett nagy baja, csak az első ajtónál egy kicsit behorpadt a karosszéria. A tulajdonos azonban nem egyszerűen kijavíttatni akarja a hibát, hanem ki akarja az én költségemre (!!!) cseréltetni az egész első ajtó-panelt, mondván, hogy az újrafestés esetén az autójának az értéke nagymértékben csökkenne, ezért inkább csere kell.

Ennek kb. tízszer annyi a költsége, mint az egyszerű javításnak, és szerintem nem is ésszerű a kérése. Az ügyvédje által írt levélben 170.000.-Ft-ot követel tőlem, és kártérítési perrel, szakértői véleménnyel, perköltségekkel és hasonlókkal fenyegetőzik. Mit tegyek?"

Olvasónk kérésére tehát megkérdeztünk egy ügyvédet, aki az ilyen, és hasonló kártérítési ügyekről az alábbi felvilágosításokat adta:

Mindenekelőtt tudnunk kell, hogy a kártérítési ügyeknél kell a legtöbb dolgot bizonyítani, szám szerint ötöt: aki kártérítést akar a másiktól (vagyis a károsult) - jelen esetben az autó tulajdonosa - annak be kell bizonyítania a bíróság előtt, hogy
- ténylegesen kár következett be,
- azt a másik fél,
- felróható magatartásával okozta,
- a károkozás jogellenes volt (nem pedig megengedett cselekmény - pl. tűzoltók feltúrják a virágágyást a mentés miatt - okozta),
- valamint ezenkívül bizonyítani kell az okozati összefüggést (vagyis hogy a kárt ténylegesen az adott magatartás okozta és az nem attól függetlenül következett be).

A kártérítés második sarokpontja a kártérítés összege, amely három tényezőből tevődik össze: a tényleges kár - ami jelen esetben a horpadás kikalapálásának költsége, az elmaradt haszon - vagyis az az összeg, amitől így a károsult a jövőben elesik (jelen esetben ilyen nincsen), és az igazolt költségek (ez utóbbi nem szorul különösebb magyarázatra). Jelen esetben tehát az autó tulajdonosa már itt elvérzik, ugyanis csakis a kárral arányban álló kártérítésre tarthat igényt, az egész ajtó-panel kicserélése azonban indokolatlan. Hozzátesszük még, hogy az újrafestés nem jelent számottevő értékcsökkenést egy autónál, ugyanis használt autó esetén az ilyen kis mértékű hibák nagymértékben nem befolyásolják az autó vételárát, vagyis a követelés ilyen szempontból sem jogos.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Tovább árnyalja a helyzetet, hogy a rendőrségi jegyzőkönyv szerint az autó tulajdonosa is követett el szabálysértést, mivel ő is tilosban parkolt, a kár bekövetkeztében tehát bizonyos mértékig közrehatott. A jog erre is tartalmaz rendelkezést: ilyen esetekben a bíróságok számszerűsítik, hogy milyen mértékben járult a károsult is hozzá a balesethez, és ezt a fizetendő kártérítés összegéből levonják. Ezt nevezik kármegosztásnak.


Mindebből tehát levonható a tanulság: kártérítési perrel a legegyszerűbb fenyegetőzni, mivel a mindennapi életben ilyen jellegű károkozások következnek be leggyakrabban, mégsem eszik azonban olyan forrón a kását! Azt hogy kell-e egyáltalán, és milyen összegű kártérítést fizetni, hosszas mérlegelés, és bizonyítás, cizellált szabályok alapján döntik el. Olvasónknak tehát azt javasoljuk, ne ijedjen meg, az autó tulajdonosa és ügyvédje valószínűleg egy kis megfélemlítéssel ki akarta használni azon helyzeti előnyét, hogy elég kevesen jártasak ezekben a dolgokban.

Arról nem is beszélve, hogy a megkérdezett jogász tájékoztatása szerint az ügyben - és általában bármilyen peres ügyben - kirendelt szakértő díját sem automatikusan a károkozó fizeti. Előbb az a fél előlegezi a szakértő költségeit, aki a kirendelést kéri (vagyis jelen esetben az autó tulajdonosa), és csak egy esetleges pervesztesség esetén kell azt a károkozónak megfizetni a perköltségekkel együtt. Kármegosztás esetén pedig a szakértő díját is arányosan viselik a felek...

NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?