Bizonytalan a nemzetközi hangulat, az elemző negatív nyitást vár. Az OTP, a Mol és a Richter árfolyama is fontos szintekhez ért.
Az Irán elleni újabb amerikai csapás híre rontotta a tőzsdei hangulatot kedden, miközben az olaj és az európai földgáz ára meredeken emelkedett. A budapesti börze eséssel nyitott, a vezető részvények közül az OTP gyengült a leginkább, a Mol viszont erősödni tudott. A befektetők a geopolitikai fejlemények mellett a vállalati gyorsjelentésekre és az amerikai félidős választásokra figyelnek.
A BUX november 3-án, a nyitást követő percekben 0,5 százalékos mínuszban, 144 621 ponton állt. Az OTP árfolyama 1,1 százalékkal, a Richteré 0,7 százalékkal csökkent, miközben a Mol 0,4 százalékkal, a Magyar Telekom pedig 0,1 százalékkal került feljebb az előző záróértékéhez képest. A nyersanyagpiacon eközben a Brent kőolaj jegyzése kora reggel 2,1 százalékos emelkedéssel 110 dollár fölé jutott, az európai földgáz irányadó holland TTF-jegyzése pedig a hétfői esés után 3,7 százalékkal kapaszkodott feljebb, ismét a 100 eurós szint felé.
A kisebb és közepes kapitalizációjú magyar részvények vegyesen indították a kereskedést. Az Appeninn és az Opus a jobban teljesítő papírok közé tartozott, míg a Duna House és az AutoWallis gyengébben kezdett. A legnagyobb forgalmú részvények között az OTP és a Richter mellett a 4iG is szerepelt.
A nemesfémek nem tudtak profitálni a bizonytalanságból: az arany kora reggel 0,7 százalékos, az ezüst 2,4 százalékos mínuszban járt.
Nyomás alatt a technológiai részvények
Az ázsiai piacok közül különösen Dél-Koreában volt erős az eladói nyomás. A Kospi a reggeli adatok szerint 3,6 százalékot esett, a Samsung Electronics részvényei 4,6 százalékkal, az SK Hynix papírjai 5,7 százalékkal kerültek lejjebb. A Hang Seng eközben enyhe pluszban, a kínai CSI 300 kisebb mínuszban járt.
A technológiai részvényeket az amerikai szektor hétfői gyengélkedése és a mesterségesintelligencia-beruházások megtérülésével kapcsolatos aggodalmak terhelték. Az Oracle 20 milliárd dolláros tőkebevonási terve ismét ráirányította a figyelmet az AI-infrastruktúra kiépítésének növekvő finanszírozási igényére.
A hétfői amerikai kereskedésben a Dow Jones 0,4 százalékkal emelkedett, az S&P 500 viszont 0,5 százalékot, a Nasdaq pedig 1,4 százalékot veszített értékéből. A keddi európai nyitás előtt a határidős jegyzések többnyire stagnálást vagy mérsékelt gyengülést jeleztek, és az amerikai indexek határidős árfolyamai is mínuszban álltak.
A gyorsjelentésekre adott első reakciók szintén óvatosságról árulkodtak. Az Apple részvényei 2,6 százalékkal, a Palantir papírjai közel 5 százalékkal estek a hétfői tőzsdezárás utáni kereskedésben, noha mindkét vállalat felülmúlta az elemzői várakozásokat. A kedden javuló eredménykilátásokról beszámoló Bayer részvényei az idei évben eddig 31,6 százalékot emelkedtek.
Újabb katonai csapás a Hormuzi-szoros térségében
A piaci hangulat romlásának egyik fő oka az Iránhoz tartozó Kesm-szigetet ért amerikai támadás híre volt. Az értesülések szerint a művelet olyan iráni egységek ellen irányult, amelyek föld-levegő rakétákat vetettek be amerikai katonai eszközökkel szemben.
A Hormuzi-szorosban fekvő sziget stratégiai jelentősége miatt a fejlemény különösen érzékenyen érinti az energiapiacot. A beszámolók szerint az akció az elmúlt hetek korlátozott amerikai csapássorozatába illeszkedett. Az amerikai Központi Parancsnokság a reggeli hírek megjelenéséig nem kommentálta az ügyet.
A geopolitikai kockázatok mellett kedden az amerikai félidős választások is a figyelem középpontjában állnak. A kongresszusi erőviszonyok változása befolyásolhatja a kormányzat gazdaságpolitikai mozgásterét. Emellett az amerikai gyáripari megrendelések és a betöltetlen álláshelyekről, illetve a munkahelyi kilépésekről szóló JOLTS-jelentés is érkezik. Magyarországon az MNB a hitelintézetek összevont mérlegét teszi közzé.
Erős számok sem nyugtatták meg az Apple és a Palantir befektetőit
Az Apple pénzügyi negyedik negyedéves árbevétele 12 százalékkal, 114,5 milliárd dollárra nőtt, meghaladva a 113,4 milliárd dolláros elemzői várakozást. Az egy részvényre jutó nyereség (EPS) 2,10 dollár lett a várt 1,99 dollárral szemben, a nettó profit pedig 30,7 milliárd dollárra emelkedett.
A növekedést elsősorban az iPhone-ok támogatták, amelyekből 17 százalékkal több, 57,6 milliárd dolláros bevétel származott. A Mac számítógépek értékesítése is erős volt, a szolgáltatási üzletág pedig 31,6 milliárd dolláros rekordbevételt ért el. Az iPadek és a viselhető eszközöket, illetve kiegészítőket magában foglaló üzletág bevétele ugyanakkor csökkent.
A befektetőket elsősorban a jövedelmezőségi kilátások aggaszthatták. A következő negyedévben a bruttó fedezeti hányad a mostani 47,9 százalékról 45–46 százalékra mérséklődhet a memóriachipek drágulása és az AI-fejlesztések költségei miatt. A jelenlegi mutatót ráadásul vámvisszatérítések is javították. A vállalat 7–10 százalékos bevételnövekedést vár az ünnepi szezont magában foglaló negyedévben, miközben működési kiadásai tovább emelkedhetnek.
A Palantir harmadik negyedéves bevétele 96 százalékkal, 2,31 milliárd dollárra ugrott, szemben a 2,18 milliárd dolláros várakozással. Korrigált részvényenkénti nyeresége 44 cent lett a várt 41 cent helyett. Az amerikai vállalati ügyfelektől származó bevétel 148 százalékkal nőtt, és először haladta meg az amerikai kormányzati megrendelésekből származó összeget.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A társaság 8,53 milliárd dollár körülire emelte éves bevételi előrejelzését. Az új szerződések összértéke azonban mindössze 6 százalékkal bővült, ami a részvény magas árazottsága mellett óvatosságra inthette a befektetőket.
Javított kilátásain a Bayer, nagyot nőtt az Aramco profitja
A Bayer harmadik negyedéves árbevétele 4,1 százalékkal, 10,05 milliárd euróra nőtt, felülmúlva a várakozásokat. Egyszeri tételektől tisztított EBITDA-ja, vagyis a kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredménye 6,9 százalékkal, 1,62 milliárd euróra emelkedett. A vállalat továbbra is veszteséges maradt, de negyedéves vesztesége 963 millió euróról 672 millió euróra csökkent.
A gyógyszeripari üzletág kedvező teljesítménye nyomán a Bayer a korábbi 9,6–10,1 milliárd euróról 9,8–10,3 milliárd euróra emelte éves, árfolyamhatásoktól és egyszeri tételektől tisztított EBITDA-előrejelzését. Az év végére várt nettó adósságát egymilliárd euróval, 28–29 milliárd euróra mérsékelte.
Az Aramco a létesítményeit érő támadások ellenére 34,5 százalékkal, 36,25 milliárd dollárra növelte harmadik negyedéves nettó nyereségét. A tisztított profit 31,2 milliárd dollár lett, szintén meghaladva az elemzői várakozásokat. A magasabb olajárak ellensúlyozták a háború miatt kieső kitermelés hatását, az eredményt pedig egy vegyesvállalati részesedés értékesítése is javította.
Leépítés az autóiparban, terjeszkedés a bankszektorban
A Schaeffler öt európai telephely bezárását és 3460 munkahely megszüntetését jelentette be. Az elbocsátások mintegy háromnegyede Németországot érinti. Az autóipari beszállítót a gyenge kereslet, a magas németországi költségek és az elektromos autók vártnál lassabb térnyerése kényszeríti átszervezésre.
A program 2030-tól évi 300 millió eurós megtakarítást hozhat, egyszeri költsége várhatóan 480 millió euró lesz. A Schaeffler Szombathelyen és Debrecenben is működtet gyárakat, a magyarországi üzemek esetleges érintettségéről azonban egyelőre nem közölt részleteket.
A Raiffeisen romániai leánybankja eközben lezárta a Garanti BBVA romániai csoportjának felvásárlását. A kibővült pénzintézet mintegy 2,6 millió ügyfelet szolgál ki, és a 2025 első félévi piaci adatok alapján mérlegfőösszeg szerint Románia harmadik legnagyobb bankjává válhat.
Az ügylet mintegy 0,6 százalékponttal csökkenti az RBI oroszországi érdekeltségek nélkül számított CET1-mutatóját, amely a bank elsődleges alapvető tőkéjének arányát jelzi a kockázattal súlyozott eszközökhöz képest.
Energetikai tárgyalások a 4iG-nél, gyorsjelentés előtt a Telekom
Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója az Abu-Dzabiban rendezett ADIPEC konferencián kormányzati és vállalati szereplőkkel tárgyalt energetikai fejlesztésekről, befektetésekről és finanszírozási lehetőségekről. A montenegrói energiaügyi miniszterrel konkrét fejlesztési projektek is napirendre kerültek.
A csoport öt éve van jelen Montenegróban a One Crna Gora mobilszolgáltatón keresztül, és informatikai tevékenységét is bővíti. A 4iG Informatikai Zrt. a közelmúltban 54,25 millió eurós keretösszegű szolgáltatási szerződést kötött az ország rendvédelmi és határrendészeti szerveinek digitalizációjára.
A Magyar Telekom szerdán teszi közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését. Az elemzők az inflációkövető díjkorrekció visszavezetésének köszönhetően másfél éve nem látott bevételnövekedésre, valamint javuló eredményre számítanak.
Hatalmas pofont kapott a zloty, miközben nagy dobásra készül a magyar piacon a német sztáralapkezelő
A befektetők az amerikai félidős választásokra és a geopolitikai kockázatokra figyelnek.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







