Ettől az évtől kezdődően 1500 szállodai étterem akkor is elfogadja az üdülési csekket, ha a vendég nem a hotelben lakik. A kört folyamatosan bővítik, eleinte a kiemelt üdülőkörzetekre, majd a nagyvárosokra is kiterjesztik - mondta Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter.
Az erről szóló szándéknyilatkozatot írt alá Budapesten egy sajtótájékoztató keretében a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány, a Magyar Vendéglátók Ipartestülete, a Magyar Vendéglátó Szövetség, valamint a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége vezetője.
Karácsony Mihály, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány elnökének tájékoztatása szerint eddig 3109 szállodában lehet üdülési csekkel fizetni, ezek közül 1500 rendelkezik étteremmel, először ezekben biztosítják a csekk szállás igénybevétele nélküli elfogadását.
Az elnök ismertette: a Magyar Vendéglátók Ipartestületének adatai szerint Magyarországon 53 ezer melegkonyhás étterem működik jelenleg. A szerződések megkötését egyelőre a kiemelt üdülőkörzetekben kezdik el, de tervezik a kezdeményezés kiterjesztését a nagyobb városokra is.
Kolber István az együttműködés támogatójaként elmondta: az üdülési csekk az elmúlt évek sikertörténete, míg tavaly 15 milliárd forint volt, addig az idén 20 milliárd forint lesz várhatóan a forgalma. Az idén 114 ezer szociálisan rászoruló üdülését szolgálja az üdülési csekk 3,1 milliárd forint értékben - tette hozzá.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Kiemelte: a Magyarországon beváltható üdülési csekk hozzájárul a turizmus ágazat stabilitását adó belföldi turizmus további bővüléséhez, és a nemzeti turizmusfejlesztési stratégia egyik fő célkitűzésének, az életminőség javításának megvalósítását is elősegíti.
Karácsony Mihály elmondta: az idei év első négy hónapjában 8,3 milliárd forint értékben vásároltak üdülési csekket a gazdálkodók, míg az előző év hasonló időszakában 5 milliárd forint volt a forgalom. Az idén több mint 800 ezren, míg tavaly 500-600 ezren jutottak üdülési csekkhez.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







