A Szegedi Tudományegyetem Budapesti Médiaintézetének (SZTE BMI) egy volt hallgatója, Swiderski Erika, a HÖOK támogatásával a múlt héten keresetet nyújtott be az egyetem ellen a Csongrád Megyei Bíróságon.
A Szegedi Tudományegyetem Budapesti Médiaintézetének (SZTE BMI) egy volt hallgatója, Swiderski Erika, a HÖOK támogatásával a múlt héten keresetet nyújtott be az egyetem ellen a Csongrád Megyei Bíróságon – írja az edupress.hu
Az alperes az általa jogtalannak ítélt tandíjbefizetését, 860.000 forintját követeli vissza. Az SZTI BMI-n államilag finanszírozott képzésen is félévenként 80-90.000 forint tandíjat szedtek be. Bár az elévülési időben sincs pontos egyetértés a felek között, de ha a bíróság jogerős ítéletében elmarasztalja az egyetemet, és a tandíj visszafizetésére kötelezi, több száz milliós, akár milliárdos nagyságrendű kártérítést is fizethet a hallgatóknak az intézmény. Ehhez azonban minden hallgatónak külön-külön kell perelnie, hogy visszakaphassa a jogtalanul beszedett pénzt.
A HÖOK - a törvényi bizonytalanságok miatt - nem saját jogsegélyszolgálatán, hanem egy független ügyvédi irodán keresztül segíti a hallgatót, többek között a perköltség átvállalásával.
Schőberl Márton kifejtette, hogy az előzetes egyeztetéseken, és kompromisszumos megoldások hiányában került sor a bírósági útra. A többi - "tandíjbotrányban" - érintett intézményben, mint például a Kodolányi János Főiskolán sikerült a hallgatóknak és az intézménynek is elfogadható megoldást találni. A kereset konkrétumairól taktikai okok miatt nem mondott többet a felkért ügyvédi iroda, de az ügyet az biztosan bonyolítja, hogy a Csongrád Megyei Bíróság több bírája is tanít az SZTE-n, így felmerülhetnek összeférhetetlenségi problémák is, amelyek fényében az eljárás befejezésének időpontja meg bizonytalanabbá válik
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
2026. szeptember 23.
2026. szeptember 22.
2026. szeptember 23.
2026. szeptember 23.
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 23. szerda
Tekla
39. hét
Szeptember 23.
Nemzetközi hulladékgyűjtő nap
Ajánlatunk
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.
Vásárlás legolvasottabb
4
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. szeptember 23. 19:01

Pénzcentrum | 2026. szeptember 23. 18:02

Agrárszektor | 2026. szeptember 23. 20:29



