10 meglepő tény: így drágult az életünk az elmúlt 10 évben

2016. április 16. 06:53

Egyelőre nehéz megmondani, mennyivel csökken a héten bejelentett áfacsökkentés nyomán az alapvető élelmiszerek ára jövőre. Azt viszont már most kijelenthetjük, eltörpül majd ahhoz képest, amennyivel drágult az életünk az elmúlt 10 évben. Mutatjuk!

A héten bombaként robbant a hír, hogy a kormány, jövő évi költségvetési tervezetében - melyet a napokban juttatott el a Nemzetgazdasági Minisztérium a Költségvetési Tanácsnak - komoly áfacsökkentést tervez.

Az adócsökkentés éve lesz a 2017-es költségvetés

- jelentette ki Varga Mihály.

A miniszter többek között bejelentette, hogy az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése mellett arra készülnek, hogy az éttermi szolgáltatások áfáját 27 százalékról 18 százalékra, majd 2018-ban 5 százalékra mérsékelje.

Azt egyelőre nehéz megmondani, hogy a lépés pontosan milyen hatással lesz a magyarok pénztárcájára nézve, de ha a sertéshúsnál alkalmazott árkorrekció tapasztalatait vesszük alapul, akkor egyértelmű, hogy a fogyasztók is jól járnak majd.

Mindez persze eltörpül majd ahhoz képest, amennyivel az élelmiszerek ára emelkedett az elmúlt 10 évben, a KSH statisztikái szerint ugyanis 2006 óta jelentősen drágult az életünk. A Pénzcentrum most 10 példán keresztül mutatja, hogyan emelkedett az élelmiszerek ára Magyarországon.

Azt persze még mindjárt az elején szeretnénk leszögezni, hogy az elmúlt 10 év nem csak az árak emelkedéséről szólt. Habár messze vagyunk már az 1991-ben mért 35 százalékos inflációs csúcstól, 2006 óta így is közel 40 százalékkal értékelődött le a fizetőeszközünk. A KSH statisztikái szerint az inflációs ráta a legutóbbi két esztendőben viszont már mínuszos volt. Na, de nézzük, minek hogyan változott az ára.

Sertéshús: 1000 Ft -> 1300Ft

A KSH adatai szerint, míg 2006-ban mindössze 1000 forintot kértek el a hentesek a sertéscomb kilójáért, addig tavaly már 1300 forintos árcédulával kínálták a portékát. Ez 30 százalékos áremelkedés.

Marhahús: 1130Ft -> 1810Ft

A marhahús esetében a sertésnél is súlyosabb a helyzet: 10 évvel ezelőtt 1130 forintot kóstált a rostélyos kilója, tavaly azonban már 1810 forintot kellett kicsengetni ezért a mennyiségért a piacokon. Ez tehát bő 60 százalékos növekedést jelent.

Bontott csirke: 538Ft -> 791Ft

A csirkehúsnál is komoly árváltozást tapasztalhattak a magyarok az elmúlt évtizedben. Itt bő 45 százalékos emelkedést takar a tavaly mért 791 forintos kilónkénti ár, a 2006-ban átlagolt, 538 forinthoz képest.

Tojás: 22Ft -> 38Ft

Egy tojás 22 forintot kóstált 10 évvel ezelőtt a boltok polcain, a tavaly azonban már bő 70 százalékkal többet, vagyis 38 forintot kértek el a sárga apróságért a kereskedők. Kíváncsiak leszünk, mekkora diszkontot hoz majd a tojás esetében bejelentett áfacsökkentés, és mennyit nyelnek majd le belőle a kereskedők.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Liszt: 75Ft -> 135Ft

A liszt kilónkénti ára is jócskán drágult, a 80 százalékos emelkedéssel 2015-ben már 135 forintért vihettük haza ugyanazt a mennyiséget, amiért 2006-ban még csak 75 forintot kértek.

Tej: 168Ft -> 230Ft

A tej esetében is bejelentett áfacsökkentés remélhetőleg jótékony hatást gyakorol majd az árakra, a 2015-ben tapasztalt literenkénti átlagár (230 Ft/l)) ugyanis közel 40 százalékos drágulást takar 10 éves viszonylatban.

Burgonya: 106Ft -> 142Ft

A burgonya ára sem úszta meg az elmúlt években az áremelkedést, itt is közel 40 százalékos drágulásról beszélhetünk. Jelenleg 142 forintot kóstál egy kiló burgonya, míg 2006-ban elég volt 106 forintot kicsengetni, ha egy jó adag paprikáskrumplival leptük volna meg a családot.

Párizsi: 729Ft -> 1290Ft

Sokak arcáról fagy le a mosoly, ha piacon párizsiért állnak sorba, az áremelkedés ugyanis majdnem 80 százalékos. Ma 1290 forintot kérnek egy kilóért, míg 10 esztendővel ezelőtt csak 729-es árcédula szerepelt a felvágott előtt a pultban.

Trappista sajt: 1230Ft -> 1580Ft

Közel 30 százalékkal, vagyis pontosan 350 forinttal kell többet fizetni manapság 1 kilogramm trappista sajtért, mint 10 évvel ezelőtt. A háziasszonyok ráadásul csak abban bízhatnak, hogy a tejnél várható áfacsökkentésnek lesz majd hatása a késztermékekre is.

Étolaj (napraforgó): 267Ft -> 453Ft

Gyakorlatilag egyetlen magyar család konyhájából sem hiányozhat az étolaj, így a legtöbb háztartást rendkívül nehezen érinti, hogy a napraforgó-olaj literenkénti átlagára 70 százalékkal lett magasabb. Ez tehát azt jelenti, hogy míg 2006-ban 267 forintos árcédulával kínálták az étolajat a boltok polcain, addig tavaly már 453 forintért ütötték be az eladók ugyanezt a mennyiséget a kasszánál.

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem