14 °C Budapest

Drogprevencióból élő drogbárókat fogtak a Balatonnál: kiben lehet még megbízni?

MTI
2019. június 6. 22:01

Bűnmegelőzési egyesület terjesztett drogot a gyanú szerint Balatonőszödön és Balatonszemesen az elmúlt 6-7 évben, a rendőrség az ügyben négy ember ellen kábítószer-kereskedelem, másokkal szemben fogyasztás miatt indított eljárást - mondta el a somogyi rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese csütörtökön Kaposváron.

Szijártó István közölte, a civil szervezet 2007-ben, valóban a közbiztonság fenntartására alakult, működését önkormányzati támogatások és 1 százalékos szja-felajánlások biztosították. Az egyesület járőrözést végzett és drogprevenciós előadásokat tartott iskolákban, fiatalok által gyakran látogatott helyeken, a tagjaik száma azonban a 2010-es évekre 12-ről 2-3-ra csökkent, és sem a rendőrséggel, sem a polgárőrséggel nem tartott fenn kapcsolatot.

A rendőrség kockázatelemző tevékenysége során figyelt fel a szervezetre és megtudta: annak elnöke az egyesület bűnmegelőzési védjeggyel felfestett terepjárójával hetente jár Budapestre drogért, hogy abból fedezze saját és bűntársai szükségletét, a többit pedig értékesítsék - tette hozzá. A rendőr ezredes beszámolt arról, hogy az ügy érintettjei közül három embert, köztük az egyesület elnökét, egy tagját, valamint a drogot eladó fővárosi férfit őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatásukat.

A rendőrök a nyomozás során tartott házkutatások eredményeként 3,5 millió forint feketepiaci értékű marihuánát, amfetamin-származékot és másfél millió forint, feltehetően bűncselekményből származó készpénzt foglaltak le - mondta el. Szijártó István hangsúlyozta, hogy több évtizedes rendőri pályafutása alatt még nem találkozott olyan esettel, hogy egy bűnmegelőzési egyesület drogot terjesztett volna, szavai szerint ez valószínűleg egyedülálló a magyar kriminalisztika történetében.

Az pedig a cinizmus netovábbja, hogy ehhez egy bűnmegelőzési védjeggyel ellátott autót használtak és még idén is tartottak drogprevenciós előadást iskolában - fogalmazott.
Szijártó István kérdésre válaszolva elmondta: az egyesület elnöke felszolgálóként dolgozott, s egy korábbi családi tragédia miatt nyúlt kábítószerhez.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 27. hétfő
Zita
18. hét
Április 27.
Morse nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?