A szakember szerint a 27 tagállam lassú, demokratikus döntéshozatala hosszú távon valójában előnyt jelent, hazánk pedig a közép-kelet-európai régió szellemi vezetőjévé válhat.
A változások a külföldi, harmadik országbeli befektetőket érintik majd, akik – főként nyelvi okokból – csak korlátozottan élhetnek az egy napos cégalapítás lehetőségével.
A Nemzetgazdasági Minisztérium más szaktárcák bevonásával feltárta, hogy mely tényezők okoznak nehézséget Magyarországon a cégalapítások során. A jelentés megállapította, hogy a gazdasági környezet átalakulásával egyre magasabb számban alapítanak hazánkban céget külföldi, harmadik országbeli befektetők, akik – főként nyelvi okokból – csak korlátozottan élhetnek az egy napos cégalapítás lehetőségével. Azt ugyanis jelenleg csak magyar nyelvű szerződésminta alapján lehetséges igénybe venni. Az általános eljárási szabályok alapján ugyanakkor nagyságrendileg 15 nap alatt lehetséges bejegyeztetni egy vállalkozást.
A helyzet orvoslása érdekében az alkalmazható szerződésminták ezentúl angol nyelven is elérhetők lesznek a külföldi, harmadik országbeli befektetők számára, amely révén korlátok nélkül elérhetővé válhat az egy napos cégalapítás lehetősége. Emellett a cégalapítás során a külföldi okiratok elfogadhatóságáról és felhasználhatóságáról készülő egységes, angol nyelvű tájékoztató közzététele is megtörténik majd.
További könnyítést fog jelenteni, hogy míg korábban az egyszerűsített cégeljárásban (a kft. kivételével) kizárólag forintban lehetett meghatározni a könyvelés pénznemét és az alapítói vagyon összegét, addig a jövőben valamennyi cégforma esetében – a pénznem váltásából származó többletteher megszüntetése érdekében, a bevétel pénzneméhez (forint/euró/dollár) igazodva – elérhetővé válik az egyszerűsített cégbejegyzési eljárásban is a devizanem szabad megválasztása az alapításhoz használható szerződésmintákban, ezáltal is segítve az induló vállalkozásokat.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







