Továbbra sem várható érdemi csapadék Magyarországon az Európa felett kialakult úgynevezett Omega-blokk miatt.
A koronavírusnak hála újabb dologról derült ki, hogy felesleges, sok cég mégis ragaszkodik hozzá
A koronavírus-járvány alatt nyilvánvalóvá vált, hogy teljesen felesleges a drága üzleti utazásokat finanszírozni, amikor a találkozók online is megoldhatóak. Mások szerint azonban mégiscsak jót tesz a morálnak, ha a cégek évente néhány alkalommal kimozdítják az alkalmazottakat különböző közös programokra.
A koronavírus-járvány miatti lezárások idején kiderült, hogy a cégek teljesen feleslegesen finanszíroznak drága üzleti utakat, amennyiben a találkozók az online térben is megvalósíthatók – írja a vg.hu a BBC nyomán. Az üzleti jellegű utazások számának csökkenése pedig nagyon fájdalmasan érinti a légitársaságokat, különösen az amerikaiakat.
Ugyanakkor a portál szerint a fentiek ellenére újjáéledhetnek az üzleti utazások, csak más formában – a járvány előtti üzleti utazások célja a tárgyalások lebonyolítása volt, míg a lezárások óta már a belső kapcsolattartás.
Ennek oka, hogy a táv- és hibrid munkarendben az alkalmazottak nem találkoznak, tulajdonképpen nem is ismerik egymást. Éppen emiatt tartják sokan fontosnak, hogy a cégek mégis biztosítsák a személyes kapcsolattartás lehetőségét is.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







