Több, mint 1,5 milliárd forint bírságot szabott ki a nemzeti versenyhatóság hat vállalkozásra.
A járvány második évében elindult a visszarendeződés a szabadidős tevékenységet folytató cégek körében, mind a nyereség, mind a saját tőke nemcsak az előző évhez, de a járványt megelőző évekhez képest is növekedett. Ugyanakkor árnyalta és jelenleg is árnyalja a képet a cégszám 8%-os, míg a foglalkoztatottak mintegy 9%-os csökkenése 2019-hez viszonyítva. A kérdés, hogy a szektor tisztulása vagy szűkülése jellemzi-e a területet.
Hova vigyük a gyereket gyereknapkor? – Sok szülőnek fejfájást okoz a gyereknap, hiszen a legjobbat szeretné adni gyermekének, de hogy mit válasszon az sok esetben lehet gazdasági kérdés is. A gyereknapra költött összegek a kereskedőknél és szolgáltatóknál is kiemelt figyelemmel bírnak. Az élményszerzés egyik módja, ami válasz lehet a feltett kérdésre, a szabadidős tevékenység.
A szabadidős tevékenységet végző cégek jellemzően a TEÁOR 932 Egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység alatt találhatóak. Ebbe a kategóriába nemcsak a játszóházak tartoznak, hanem ennek köre bővebb, itt található például a vidámpark, a szabadidő-eltöltés jellegű vásárok, bemutatók. A következő tények, megállapítások erre a körre vonatkoznak.
A szektorban működő cégek száma az elmúlt 6 évben 11%-kal csökkent. A 2022-es év tűnhet úgy, hogy a szektor magához tért, de az országos cégtrendhez hasonlóan a tavaly évi megugrás inkább technikai, mögötte a járvány miatti moratórium hatása húzódik meg. „Helytállóbb megfogalmazás lenne, a valóságot jobban tükrözi, még ha a száraz adatok nem is ezt mutatják, hogy a szektorban működő cégek száma hat éve folyamatosan csökken.” – mondja Alföldi Csaba, az OPTEN Kft. céginformációs szakértője.
Az ágazat 2019-ben realizálta a legtöbb bevételt, és ebben az évben volt a legmagasabb a foglalkoztatotti létszám is, közel 4.800 fővel. A járvány éveiben a folyamatos létszámcsökkenés jellemezte a területet, azonban 2022-ben fordult a kocka és mintegy 5%-os növekedés valósult meg. Ugyan a 2022-es gazdasági adatok még nem állnak rendelkezésre, de biztató, hogy a cégszámok csökkenése mellett a foglalkoztatottság nőtt, és valószínűsíthető, hogy 2022-ben az árbevétel növekedése következett be.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A járvány első éve – a „hermetikus” lezárások miatt – a felfutó szektort „szíven szúrta”, a terület árbevétele mintegy megfeleződött. Ez még inkább sokkoló lehetett annak tükrében, hogy 2019 kimagasló év volt, 2018-hoz képest 41%-kal nőtt az árbevétel. A 2021. évi árbevétel biztató képet mutat, az öt éves intervallumban a második legjobb éve volt a szektornak. Az, hogy mennyire bírja az ágazat a megpróbáltatásokat, jól jellemzik az eladósodottsági adatok. Az eladósodottság szintje a vizsgált években – ahol gazdasági adatok rendelkezésre állnak – egy szűk sávban (62-64%) mozgott, ami a nagy árbevétel zuhanás ellenére sem ugrott meg igazán. Folyamatos eszköznövekedés jellemezte a területet – 2021-re 17%-os –, de szembetűnő, hogy az eladósodottság alapvetően stagnált, ami alapján feltételezhető, hogy tartalékolás is megjelent a szektorban. A takarékosabb üzemmód is rajtakapható, míg 2021 előtt 10% alatti volt minden évben az árbevétel arányos adózott eredmény, addig 2021-ben megközelítette a 14%-ot, ami a költségösszetevők racionálisabb használatát mutatja.
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








