A járművek mindegyike javításra szorul vagy már csak alkatrésznek használható, így erősen kérdéses, hogy lesz-e egyáltalán vevő rájuk.
Pont került a Tesco lengyel kivonulásának végére: egy dán tulajdonú üzletlánc vette meg a leánycéget. Ken Murphy, a Tesco vezérigazgatója tisztázta, hogy a Tesco Polska eladása után arra összpontosítanak, hogy növekedni tudjanak az Egyesült Királyságban, Írországban, Csehországban, Magyarországon és Szlovákiában.
Korábban a Pénzcentrum is beszámolt róla, hogy a Tesco kivonul Lengyelországból, a lengyel versenyhivatal most engedélyezte is, hogy a Nettó áruházlánc dán tulajdonosa felvásárolja a Tesco Polskát. Az áruházak 18 hónap alatt alakulnak át Netto üzletekké. A tranzakcióró kapcsán megszólalt Ken Murphy, a Tesco vezérigazgatója is, aki a magyarországi leányvállalatról is beszélt:
- idézte a cégvezető közleményét a morningstar.co.uk. Tehát ezzel valószínűleg vége a találgatásoknak: a Tesco nem tervez kivonulni Magyarországról. A hír akkor merült fel, amikor a vállalat bejelentette lengyelországi üzletágának eladását.
Pártos Zsolt, a Tesco magyarországi ügyvezetője is arról beszélt korábban, hogy a hazai leányvállalatnak inkább lehetőség a lengyel kivonulás.
- tette hozzá. Mint mondta, a hazai kivonulás nincs tervben, sőt, folyamatosan fejlesztik, átalakítják az üzleteket.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






