Óriási terjeszkedésbe kezd az Auchan Magyarországon: több száz új üzlet nyílhat
Az Indotek Group ma bejelentette, hogy az Auchan Retail Internationaltől (ARI) megvásárolta az Auchan Magyarország Kft. fennmaradó 53 százalékos tulajdonrészét.
Az Indotek Group ma bejelentette, hogy az Auchan Retail Internationaltől (ARI) megvásárolta az Auchan Magyarország Kft. fennmaradó 53 százalékos tulajdonrészét.
A Mol-nak most újabb tíz napja van nyélbe ütni a NIS felvásárlását, korábban ugyanis komoly akadály lépett közbe.
Meg is kezdődött az Easybox csomagautomaták leszerelése és külföldre szállítása, ami a hazai átvételi pontok mintegy tizedének megszűnését jelenti.
Néhány hónapon belül eltűnhetnek az országból az Easybox automaták, miután a román tulajdonos a kivonulás mellett döntött.
Az amerikai Castlelake befektetési cég felvásárlási ajánlatot fontolgat az EasyJetre vonatkozóan, ami azonnal 11 százalékos ugrást eredményezett a részvényárfolyamban.
A magyar állam mintegy 64,5 milliárd forintot fizetett három olyan magáncégért, amelyek kulcsszerepet játszanak az elektronikus útdíjrendszer működtetésében.
A német ipar, és különösen az autógyártás elhúzódó gyengélkedése hatalmas nyomást helyez az európai ellátási láncokra.
Egy esetleges üzlet az egész európai, köztük a magyarországi ételkiszállítási piacot is jelentősen átalakíthatja
Az OFAC június elejéig engedélyezte a Molnak a szerb olajcég felvásárlásáról szóló egyeztetéseket.
Tíz, szinte új, első osztályú InterCity-kocsit bérel a nyári szezonra a MÁV az osztrák állami vasúttársaságtól (ÖBB).
A GameStop videójáték-kiskereskedő vasárnap jelentette be, hogy kéretlen, nem kötelező érvényű ajánlatot tett az eBay felvásárlására.
A vállalat a tőzsdén kívüli, alternatív intézményi befektetések piacának egyik legfontosabb szereplője.
Kína megakadályozta, hogy a Meta felvásárolja a Manus nevű, mesterséges intelligenciával foglalkozó startupot.
Egy középiskolából kimaradó kínai fiatalból lett a világ egyik legnagyobb sportruházati birodalmának vezetője.
A piac kedvezően fogadta az új kormányt, az MBH Bank pedig a politikai változásokban inkább lehetőséget lát, mint kockázatot.
Tovább húzódik az orosz tulajdonban lévő szerb olajvállalat, a NIS eladása. A Mol által tervezett, közel egymilliárd eurós tranzakció lezárását geopolitikai érdekek lassítják.
A Warner Bros. Discovery részvényesei elsöprő többséggel rábólintottak a vállalat értékesítésére, így új szakaszba lépett az egyik legnagyobb médiapiaci tranzakció.
A Real Madrid és a spanyol válogatott egykori védője szerint heteken belül új hírek várhatók a tranzakcióról
A tranzakció lezárásához azonban még nemzetközi és állami jóváhagyásokra is szükség van.
A Netflix a hirdetési üzletágára és a tartalomfejlesztésre helyezi a hangsúlyt, miután nem sikerült felvásárolnia a Warner Bros Discoveryt.