19 °C Budapest

Kiderült, tényleg nehéz idők várnak a tatabányai multira

2020. június 22. 08:15

2020-as koronavírus járvány újabb csapást mért a magyar gazdaság motorját is adó járműiparra, ezen keresztül pedig az abroncsgyártásra - számol be a HelloVidék.

A Bridgestone Csoport magyarországi üzeme éppen 2008-ban, a hazánkat is megroppantó gazdasági válság idején kezdte meg működését, amely még a fokozottan nehéz időszak ellenére is képes volt gyökeret verni.

A krízisek során megszerzett tudás újból és újból felhasználható, és magabiztosságot ad az új kihívások leküzdéséhez

 - mondta el a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. ügyvezető igazgatóját, Topolcsik Melinda a lapnak, majd hozzátette: "autóipari szakértők szerint az idén jelentősen (akár 20-40%-kal, Roland Berger, 2020. április 23.) visszaeshet az európai gépkocsigyártás 2019-hez képest, és ezt a visszaesést valószínűleg nem lehet behozni jövőre sem, legfeljebb néhány év múlva normalizálódhat a gépkocsigyártás és a gépkocsieladás. Ez természetesen hatással van az abroncsgyárak, így a mi termelésünkre is, mert termékeinket részben az autógyárak számára szállítjuk. A másodlagos (ún. trade) piac kilátásai azonban jobbak, a jelenlegi prognózisok szerint itt sokkal dinamikusabban visszaépülhet a kereslet."

A teljes interjút a HelloVidék oldalán olvashatod el. KATT!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. május 3. vasárnap
Tímea, Irma
18. hét
Május 3.
Anyák napja
Május 3.
Paranormal nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. május 3. 16:10
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem