A tervezett száznál is több, közel 130 hazai vállalkozást keresett fel személyesen a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) a „100 nap – 100 vállalkozás”...
Egy átlagos hazai vállalkozás ezer számlánként félmillió forintot takaríthat meg a szoftveres megoldásra való átálással egy számlakezeléssel foglalkozó tanácsadó cég, az LLP Hungary felmérése szerint. A kutatásból kiderül, hogy a cégek egynegyedénél több mint hat kézen megy keresztül egy-egy bizonylat, átlagosan pedig ezer forintba kerül egy számla feldolgozása. A válaszadók 70 százaléka pedig még mindig papíralapon dolgozza fel a számlákat.
A költséghatékonyságot nemzetközi kutatások is igazolják: a Bruno Koch által készített E-invoicing-E-Billing, Key stakeholders as Game changers című tanulmány szerint az elektronikus és automatikus számlázás használata a normál papír alapú számlázási folyamatokhoz képes 60-80 százalékos megtakarítást eredményezhet.
Bár a magyar gazdasági szereplők többsége - főleg a kisvállalkozások - jellemzően csak lassan állnak át a papír alapúról a digitális megoldásokra, egyre több szolgáltató kínál nemcsak sokkal praktikusabb, de költséghatékony online megoldásokat a számlák kezelésére. A számlázz.hu elsők között jött elő az e-számlával, de ismert szereplő a Billingo vagy az e-számla is, de elérhető már olyan oldal is, amely a vállalkozás megadott preferenciáinak megfelelően választja ki az igényekhez leginkább illeszkedő programot.
Másik fontos előnye, hogy össze van kötve az OTP Internetbanki szolgáltatásával is.
- mondta el a Pénzcentrumnak Jósvai Tamás, az OTP eBIZ ügyvezetője.

További praktikum, hogy a bejövő számlákat akár befotózással is fel fel lehet tölteni a rendszerbe. Ez utóbbi hasznos a könyvelők számára is, akiknek egyébként teljesen díjmentesen biztosítható hozzáférés a rendszerhez, így egyszerűsödik a cég és könyvelője közti kapcsolattartás. A programban nemcsak a feltöltött számlák és a banki adatok érhetők el könnyedén, de kompatibilis a Magyarországon használt könyvelő programok jelentős részével is. Néhány kattintással pedig kimutatások, grafikonok is készíthetőek a vállalkozás pénzügyi státuszáról.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az elektronikus számla előnyei:
- bárhonnan, bármikor elérhető - Biztosan sokan kerültek már olyan helyzetbe, hogy irodán kívül kellett volna valamilyen számlázási feladatot megoldaniuk. Egy online szolgáltatás esetében ez nem akadály.
- gyors és átlátható - Az elektronikus számla kiállításának pillanatától elérhető, az iktatás ideje levonható a fizetési határidőből. Ráadásul a vevő nem mondhatja, hogy nem kapta meg.
- könnyen kezelhető - Az e-számla indexelhető és később pont úgyanúgy visszakereshető, mint bármely fájl a számítógépen.
- presztízs értékű - Egy induló vállalkozás is állíthat ki elektronikus számlát, ami sokkal elegánsabb, mint egy számlatömbbel rohangálni.
- programozható - A webáruházak esetében a számlázás teljes mértékben automatizálható, éjjel-nappal és hétvégén készülhetnek a számlák folyamatosan, emberi kéz beavatkozása nélkül.
Nehéz idők jönnek a papír alapú számlásokra
2018. július 1-jétől bekötik az online számlákat az adóhatósághoz, vagyis a cégeknek 24 órán belül el kell küldeniük a 100 ezer forint feletti ÁFA tartalommal rendelkező, belföldi üzleti partnereknek szóló számláik adatait a NAV részére. Az uniós irányelveknek megfelelően a kormány meghagyja ugyan a papíralapú tömbös számlázás lehetőségét is, azonban szakmai szervezetek nyomására annak költsége jócskán megemelkedhet. A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MOKE) szerint az online számlák bekötésének csak akkor lehet eredménye, ha
- a számlatömbökre termékdíjat vetnének ki (10 ezer forint/tömb, illetve 1 ezer forint/ egyedi számlalap),
- bemutatási kötelezettséget írnánk elő a papíralapú számlákra a megvásárlást követő 30, 90, 360 napon belül
- a számlák végleges leadását írnák elő a NAV vagy a kormányhivatalok felé a megvásárlást követő harmadik év végével
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






