November 1-jétől új uniós vámszabályok lépnek életbe az EU-n kívülről érkező csomagokra.
Százmilliókban mérhető hasznot hajthatott már az első hónapokban a kormányzat legújabb és egyben legegyszerűbb, feketegazdaság elleni lépése, az úgynevezett adótraffipax március óta működik és lényegében nem más, mint egy interneten elérhető hírlevél arról, hogy az adóhivatal mikor, kiket és hol ellenőriz - írja a Magyar Idők.
Tállai András, az adóhivatal vezetője elmondta, az adótraffipax az online pénztárgépek rendszerével igazán hatásos párost alkot. Hozzátette, több fővárosi és vidéki helyszínen 40-50 százalékkal több nyugtát adtak az ottani vállalkozások, mint korábban, és ezzel együtt a pénztárgépekbe beütött összegek is növekedtek, nem is csekély mértékben.
Tállai elmondta azt is, mindent egybevéve a hivatal becslése szerint az új tájékoztató rendszer már az első hónapokban is százmillió forintokban mérhető hasznot hajthatott. A NAV célja ugyanakkor egyáltalán nem a büntetés, hanem az, hogy minden szereplő betartsa az előírásokat, befizesse az adókat és legálisan alkalmazza dolgozóit - mondta Tállai András, majd megjegyezte: ezért is hirdetik meg az adótraffipaxban az akciók legnagyobb részét.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







