Hétfőtől pályázhatnak a vállalkozások pályakezdők támogatására

MTI
2016. július 30. 17:03

A vállalkozások 2016. augusztus 1. és 2018. július 31. között adhatják be támogatási kérelmüket a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) megjelent "Gyakornoki program pályakezdők támogatására" felhívásra.

A program célja az iskolai rendszerű képzésben, felnőttoktatásban, felnőttképzésben megszerzett szakképesítés hasznosulásának elősegítése, a fiatalok munkahelyi tapasztalathoz segítése, a későbbi foglalkoztathatóságuk növelése.

A felhívás keretösszege 15 milliárd forint, a pályázók legalább 1,9 millió és legfeljebb 30 millió forint támogatást nyerhetnek.

A program többek között bér- és járuléktámogatást nyújt a gyakornokok foglalkoztatásához kapcsolódóan kilenc hónapon keresztül, ha az alkalmazás a kis- és középvállalkozások statisztikai létszámának növelésével jár együtt. Másrészt az összegből lehetőség nyílik az új munkahely tárgyi feltételeinek kialakítására, valamint segítő vállalati gyakornoki kapcsolattartó tevékenység ellátására is.

A pályázati felhívás szerint a gyakornoki program az Ifjúsági Garanciához kapcsolódó foglalkoztatási támogatások rendszerébe ágyazva valósul meg, amelynek lényege, hogy minden 25 év alatti fiatal az iskolai tanulmányai befejezését vagy a munkanélkülivé válását követő 4 hónapon belül megfelelő színvonalú, konkrét foglalkoztatási vagy továbbképzési ajánlatot kapjon.

 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A támogatási kérelmet a vállalkozások online, az elektronikus kitöltő programon keresztül adhatják be.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 25. hétfő
Orbán
22. hét
Május 25.
Törülközőnap
Május 25.
Afrika napja
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?