Orbók Ilona, a Cápák között befektetője szedte egy csokorba azon emblematikus történeteket a luxusiparból, amelyek rá inspirálóan hatottak.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség félelmei szerint több nemzetközi kiskereskedelmi lánc esetében is felmerülhet a Magyarországról történő kivonulás a legutóbbi kormányzati csapások ismeretében - számol be a Reuters.
A hírügynökség szerdán külön írásban foglalkozott a kormány legújabb, kiskereskedelmi szektort (a napi fogyasztási cikkeket árusító cégeket) sújtó intézkedéseivel, konkrétan az élelmiszerlánc-felügyeleti díj drasztikus megemelésével és a nyereséges működés előírásával.
A hírügynökség külön kitér arra, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium kedden beterjesztett egy törvényjavaslatot, ami az 50 milliárd forintos árbevételű kiskereskedelmi társaságoknak nyereséges működést ír elő két éven át, 2018-tól lépne életbe ez a szabályozás. Megemlíti a tudósítás, hogy ez a kormányzati lépés érzékenyen érinti majd a Tescót, az Auchant, a Lidlt, az Aldit és a Metrót is.
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség elnöke a javaslattal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy ezzel a szupermarketek kettős terhet kell elviseljenek, miután a kormány javaslatára a Parlament épp kedden fogadta el az élelmiszerlánc-felügyeleti díj megemelését. A Spar esetében például 30-szoros lesz a díjemelkedés.
Az OKSZ elnöke azt is hozzátette, hogy a megemelt felügyeleti díj veszteségbe taszítja a társaságok magyarországi egységeit, majd a Parlament előtt fekvő új javaslat emiatt bünteti ezeket a cégeket.
- fogalmazott Vámos a hírügynökségnek.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- érzékeltette a helyzet súlyosságát.
A hírügynökség cikke idézi a javaslat indoklását, miszerint ez a magyarországi élelmiszergyártók és kereskedők érdekében született. A külföldi cégek ugyanis a veszteséges működésükkel kiszorítják a hazai vállalkozásokat a piacról, a kormány szerint.
Azt is megjegyzi a Reuters, hogy a hazai üzletláncok nem tartoznának a törvény hatálya alá, mivel ezek franchise modellben működnek. A kormány nem részletezte, hogy az így működő láncokat hogyan szabályozná.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Vallási előírások tettek be a Wizz Air utasaink
- Külföldön szavazna az EP-választáson, ez egy fontos szabály
- Csodát tett a magyar edző Kassán
- Imola, női negyeddöntő és végül derbi – sport a tévében
- Se kutya, se drón, se cigi - nagyon komoly szabályokat hoztak a balatoni látványosságnál
- Szakértő: el fogunk jutni oda, hogy az autózás a gazdagok kiváltsága lesz