A Magyar Labdarúgó Szövetség főtitkára szerint az idei évben erősödött a magyar foci presztízse. Bordás György - az ING korábbi elnök-vezérigazgatója - úgy véli, hogy rövidesen az UEFA és a FIFA sikerei mentén hasonlóan jól menedzselt vállalat lehet az MLSZ-ből is - írja a Napi.
A főtitkár elmondta, hogy a szövetség gazdálkodása meglehetősen zilált állapotban volt, amikor az új elnökség elkezdte a munkáját. Az elmúlt negyedévben sikerült visszafizetni a köztartozásokat, a 2009-es évet szerény plusszal zárhatja a szövetség.
A szövetség szép sikerként könyveli el, hogy az élvonalbeli bajnokik közvetítési díjára a korábbi összeg többszöröséért sikerült szerződni a Sport TV-vel. Több mérkőzés került a képernyőre, az egyesületeknek is több pénz jut, így javulhatnak a feltételek, ami a sportág fejlődését és a színvonal emelkedését eredményezheti.
A nagyválogatott ősszel még versenyben volt a továbbjutásért (bár ehhez a sorsolás is hozzájárult, mivel a selejtezők korai szakaszában játszottunk a könnyű ellenfelekkel), az U20-as csapat pedig világbajnoki bronzérmet szerzett.
A válogatott sokkal eladhatóbbá vált, amit mi sem igazol jobban, hogy az Európából elsőként kijutó Hollandia a magyar csapattal játssza le utolsó felkészülési mérkőzését a világbajnokság előtt (volt már ilyen a '94-es VB előtt, akkor 7-1-re kaptunk ki), de a szövetség megpróbál más neves csapatokkal is mérkőzéseket lekötni.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







