Eltitkolt vállalati csődök? Van, ahol ez is jogszerű...

Pénzcentrum
2008. október 10. 13:00

Az elmúlt hetekben vállalatbirodalmak bukásától volt hangos a sajtó, és akkor a kisebb cégek fizetésképtelenségéről még nem is esett szó. Európában és az Egyesült Államokban erről természetesen tájékoztatniuk kell a hatóságokat, és érintettjeiket a vállalatoknak, Kínában azonban mások a jogi előírások, ott előfordulhat az is, hogy a kapun lévő lakatról tudják meg az emberek, ha egy cég lehúzta a rolót.

Az Economist cikke szerint Kínát, illetve az ott működő vállalatokat sem kerülte el a válság szele, hiszen egyre többen szüntetik be tevékenységüket, még akkor is, ha erről hivatalos formában aligha értesülünk.

Hivatali adatok szerint idén néhány ezer cég esetében várható, hogy csődbe jutottnak nyilvánítsák, azonban egyes térségekben a szakértők ennél jóval több vállalatról hiszik, hogy kivonulnak a piacról. Az okok mögött a csökkenő export, a magasabb nyersanyagárak és az egyre szigorodó foglalkoztatási előírások húzódnak meg.

A nehéz helyzetben lévő kínai vállalatok számára három lehetőség van: vagy megpróbálnak egyezségre jutni a munkavállalókkal, a hivatalos szervekkel és a szállítóikkal; cégbírósághoz fordulnak vagy egyszerűen lehúzzák a rolót. Persze mindegyiknek megvan a maga hátulütője.

Az első esetben ugyanis szinte lehetetlenség a rengeteg érintett mindegyikével egyezségre jutni, hiszen mindegyik követeli a neki járó összeget, ráadásul naponta változtathatják igényeiket, ezért van az, hogy a legtöbb cég inkább egyik napról a másikra bezár. A hivatalos utat szinte senki nem választja az ügyeinek rendezésére.

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Tavaly ugyani született egy új csődtörvény, azonban szakértők szerint ez még annyira kiforratlan, hogy sokak számára egyáltalán nem világos, hogy a sorrendet tekintve például hol áll a követelés-kielégítési listán, így van ez azokkal a "kisegítőkkel", akik csődkérelem után nyújtanának mondjuk segítséget, hiszen nem világos, hogy ők megelőzik-e a korábbi hitelezőket a rangsorban, így aztán senki nem érdekelt abban, hogy második esélyt adjon egy vállalatnak.

NAPTÁR
Tovább
2021. május 10. hétfő
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2021. május 9. 16:07