Miután a legnagyobb pénzügyi vállalatbirodalmak sorra csődöt jelentenek Amerikában, már nem csak a befektetők aggódnak vagyonuk miatt, de több tízezer alkalmazott jövője is bizonytalanná válik. Ugyanakkor az úgynevezett alkalmazottakat segítő programok (EAP) szervezői most bővelkednek csak igazán megrendelésekben.
A Lehman Brothers csődje, valamint a Merrill Lynch múltheti Bank of Amerika által történő felvásárlása közel 85 ezer ember állását teszi kérdésessé, akik közül sokaknak valóban okuk van a rettegésre, hiszen a Bear Stearns márciusi bukása után is 9000 ezren váltak munkanélkülivé.
A legtöbb alkalmazottat meglepetésként érte a hír, és nem is volt túl sok idejük felkészülni a rossz hírre, de még ha volt is sejtésük a dolgok kimenetelével kapcsolatban, a legtöbben valószínűleg struccpolitikát követtek, hiszen mint azt pszichológusok állítják, ez egy teljesen természetes reakció, a Titanic elsüllyedésében sem hitt senki addig, amíg meg nem történt a katasztrófa.
A nyugaton, elsősorban az USA-ban elterjedt HR szolgáltatásért, az úgynevezett employee assistance programokért az idei évben becslések szerint már 10 százalékkal megnőtt a kereslet a nagyvállalatoknál. A program keretében pszichológiai, pénzügyi, jogi, életviteli tanácsadást vehetnek igénybe a dolgozók.
Az EAP szolgáltatók szövetségének vezetője szerint a dolgozók legtöbbje komolyan aggódik munkája miatt, és konkrét válaszokat várnak olyan kérdésekre, mint hogy mikor várható elbocsátásuk, milyen végkielégítésre számíthatnak, milyen jogaik vannak ezen a téren, stb. Ugyanakkor lelki sérelmeikről még beszélnek nyíltan.
A középvezetők vannak a legnehezebb helyzetben, legalábbis a munkahelyi légkört, és a rájuk nehezedő nyomást illetően, hiszen ők állnak közvetlen kapcsolatban a dolgozókkal, akik napi szinten felvilágosítást várnak, továbbá a krízis utáni helyzetet is nekik kell kezelniük, mindezt azzal a tudattal, hogy ők is ugyanúgy lapátra kerülhetnek.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A munkahely elvesztése miatti aggodalom, és létbizonytalanság lelki megbetegedésekhez, depresszióhoz, szorongáshoz is vezethet, ami a családi életet is tönkreteheti.
Egyetemek által végzett felmérések szerint a munkahely elvesztése nyomán sokan egyéb közösségektől is eltávolodnak, legyen az egyház, sportklub, vagy akármilyen csoportosulás, ami még inkább tetézi a bajt, ráadásul sokkal nehezebbé teszi az új munkahely megtalálását is. Ez a jelenség leginkább 35-53 évesek körében volt megfigyelhető.
Döbbenetes bérszakadék Magyarországon: ami a fővárosban átlagbér, az egyik megyében már csúcsfizetés
A kereseti statisztikákban gyakran találkozunk az átlagbérrel, ezt azonban a kiugróan magas fizetések könnyen felfelé húzhatják.
Mesés álommeló vár a magyarokra ebben a luxushotelben: még bőven vannak helyek, tapasztalat sem kell
A kanadai Sziklás-hegységnél kínál munkalehetőségeket a 2027-es nyári szezonra a Fairmont Chateau Lake Louise.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






