14 °C Budapest

Kifakadtak a vendéglátósok: brutális béreket akarnak a balatoni dolgozók

MTI
2018. június 6. 12:30

Minden korábbinál nehezebb a szezonkezdés a szakképzett munkaerő hiánya és az irreális bérigények miatt a Balatonnál, ugyanakkor a növekvő kereseteknek köszönhetően kezdenek visszatérni a külföldön munkát vállaló fiatalok - számoltak be dél-balatoni kisvállalkozók egy balatonszárszói fórumon kedden.


A Kisosz (Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviselete) szezonindító rendezvényén Kertész Rezső, a szervezet ügyvezető társelnöke elmondta, a legnagyobb probléma a térségben a munkaerő hiánya. Elsősorban a szakképzett és gyakorlattal rendelkező munkaerő hiányzik, amin enyhíteni fognak a júliustól munkába álló egyetemisták, főiskolások - tette hozzá. Beszámolója szerint a szakképzett munkaerő megtartásáért több balatoni vállalkozó is próbálkozott a korábbinál hosszabb nyitva tartással. Vannak azonban olyanok is, akik a munkaerőhiány miatt csak a főszezonban nyitnak ki, és akadnak, akik bezárnak - közölte.

Kertész Rezső elmondta, idős az egyéni vállalakozói kör a térségben, ezért szükség lenne generációváltásra. Úgy vélte, ehhez, a fejlesztésekhez, valamint a külföldön dolgozó fiatalok hazacsábításához kedvező hitelfelvételi lehetőségek, uniós támogatások kellenek. A tervezett garantált bérminimum, illetve minimálbér emelésről azt mondta, ha 10 százaléknál magasabb lesz az emelés, az drasztikus áremelkedést hoz, és a belföldi vendégkör egy részének elvesztésével jár. "Sokat segítene, ha a járulék-, illetve a közterhek nem nőnének a bérekkel arányosan, mint eddig" - fogalmazott.

A munkaerőhiányról egy üzletét részben felszámoló fonyódi vállalkozó elmondta: "annyira nincs senki, hogy még a bértárgyalásokig se jutok el". Borsi András siófoki vállalkozó úgy látja, megindult a fluktuáció a munkavállalók között a jobb helyekért és jobb fizetésekért, de megindult a fiatalok hazatérése is külföldről. "Elrugaszkodtak a bérek, drága mutatvány lesz az idei szezon, ami az éttermi árakra is kihat" - summázta a helyzetet. Egy másik, neve mellőzését kérő siófoki vállalkozó elmondta, sokszor silány munkával társul az extra bérigény. A bérek alakulásáról kifejtette, a kiskereskedelemben, ahol ő dolgozik, 2016-ban jellemzően 600 forintos volt az órabér, ami ma már elérte a 900 forintot.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A helyi munkaerő-piaci helyzetet jól tükrözi, hogy a Kisosz az idén először kérte fel a 3 illetékes dél-balatoni járási hivatalt, küldjön álláskeresőket a balatonszárszói fórumára, ahol sok munkaadó volt jelen. Mindössze egy érdeklődő érkezett, aki egészségi okokból nem vállalt munkát.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem