19 °C Budapest

Ezek a legjobb autók most a piacon: 33 márkát rangsoroltak

2019. február 25. 16:49

Újabb toplista került napvilágra, amelyen a legjobb autókat keresték. Most az amerikai vásárlók állítottak rangsort, amelyen meglepő eredmények is születtek. Érdekes, hogy ugyanaz a márka végzett a lista végén, mint Európában.

A Subaru kapta a legjobb értékelést az amerikai Consumer Reports ranglistáján, ahol az autómárkákat listázták. A végső értékelést négy szempont alapján hozták ki: a közúti tesztjükből, a megbízhatóságból, a vásárlói visszajelzésekből és a biztonságból - ezeket pontozzák 1-től 100-ig.

Az összességében 81 pontos japán gyártó egyébként az egyetlen olyan magas pontszámmal rendelkező gyártó, amely nem forgalmaz luxuskocsikat: utána következik a Genesis (ez a Hyundai luxusmárkája) 80 ponttal, majd a Porsche és a már említett koreai gyártó következik 79 ponttal. Utánuk az Audi áll 77-tel, utána pedig a Lexus jön 76-tal. Ilyen pontszámot kapott még a Mazda és a BMW is.

A 33-as lista másik végén a Fiat áll, amelynek az eladási mutatói sem olyan fényesek az USA-ban. Az olasz cég ugyanúgy 44 pontot kapott, mint a Jaguar. Rosszul szerepelt még a Land Rover (48 pont), a Mitsubishi (49 pont), a Jeep (50 pont) ls az Alfa Romeo is, ami 53-as értékelést kapott.

Európában is bajos a Fiat

Korábban a német autóklub, az ADAC is kiadta toplistáját, amiben szintén utolsó lett a Fiat, azaz az LPG-s Panda nevű modell. Pedig így első blikkre nem tűnik olyan rossznak a gázüzemű - ezért olcsóbb üzemeltetésű - kisautó, ám az ADAC "ecotesztjén" mégis kétcsillagot kapott. Emellett a németek a szegényes felszereltséget, a kevés helyet említették, és az a Panda "bűnlajstromán" szerepel, hogy hosszú a fékútja, és alig vannak segédrendszerei. Emellett szerintük a forma, a dizájn egy kicsit elavult már, hiszen a Fiat nagyjából a 80-as évek óta ilyen dobozként árulja.

Máshonnan is ismerős lehet a Panda neve: korábban megírtuk, hogy elég gyalázatosan szerepelt az Euro NCAP töréstesztjén. Konkrétan nulla csillagot kapott, elég nagy szerencse kell hozzá, hogy valaki ép bőrrel megússzon egy frontális ütközést.

Az ADAC 2018-as eredményeiből egyébként az is körvonalazódik az is, hogy melyik új kocsikat érdemes megvenni. Ezek nem feltétlenül a legolcsóbb verdák, de a németek szerint ár-érték arányban tönkreverik a vetélytársakat. A Volkswagen-konszern valósággal tarolt a top 10-ben, de nem csak maguk felé hajlott a kezük a német szakembereknek.

A legjobbak között két Seat-modell, Toyota , Ford és Fiat is van.

Nem feltétlenül jó a drága kocsi

Hiába veszel drága, márkás autót, egyáltalán nem biztos, hogy a sok-sok pénzedért megbízhatóságot is kapsz. Egy a Daily Mail által ismertetett kutatás szerint ugyanis minél újabb és drágább egy autó, annál nagyobb a valószínűsége egy meghibásodásnak. Kiderült, hogy egy nagyjából 3,6 millió forintos városi autó sokkal kisebb valószínűséggel romlik el, mint egy 15 milliós városi terepjáró.

Minél drágább egy autó, a fenntartása is annál többe kerül a szerelése: a luxusverdák közül is a 3 évnél fiatalabb városi terepjárók a legmegbízhatatlanabbak. Ugyanakkor a felmérés szerint  sok baj van az olyan 3 évnél fiatlabb luxuskocsikkal is, mint 5-ös, 7-es BMW, E és S-osztályú Merci. Ezek esetében a tulajdonosok harmada tapasztalt motorikus meghibásodást, és átlagosan 2,5 napot töltöttek a szerelőnél. A fiatal SUV-ok esetében sem jobb a helyzet: a kocsik több mint negyedének volt hibás a motorja, átlagosan két napot töltöttek szervízben.

Összehasonlításképpen a kicsi, városi autók tulajdonosai negyedennyit töltenek a szerelőnél:  visszajelzések szeint a kisautók csupán 17 százaléka volt hibás.

A válaszokból kiderült, akik olcsóbb kocsit vettek, azok feleannyit költöttek szervízre, mint a luxusautósok. A megbízhatósági statisztikák is alátámasztják, hogy a középkategóriás autók javíttatása is kevesebbe kerül.

Ezekre figyelj, ha hitelhez nyúlsz

Ha hitelre veszel autót, a legfontosabb kérdések egyike, hogy mennyibe kerül a kölcsön, amit felveszel. A példa kedvéért megnéztük a Pénzcentrum személyi köcsön kalkulátorával, hogy milyen elérhető ajánlatokból válogathatsz, ha 5 000 000 forintos kölcsönre van szükséged.

Nos, a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján - 5 millió forintos hitelösszeg, és 84 hónapos futamidő esetént - az egyik legjobb konstrukciót a Raiffeisen nyújtja, náluk 76 586 forintos törlesztőt ígér a 8,16%-os THM. De nem sokkal marad el ettől a K&H Bank ajánlata sem, ahol 76 677 forintos törlesztővel számolhatunk havonta. Emellett érdemes még megemlíteni a Budapest Bank, az MKB Bank, valamint a CIB Bank konstrukcióit is.

Fontos megjegyezni, hogy a hitelösszeg és a futamidő mellett a konstrukciók többsége fix kamatozású.

Tehát nem kell félni attól, hogy a futamidő alatt esetleg megugrik a törlesztő. De nem csak a kiszámítható kamatozás, illetve az olcsósága miatt az egyik legkedveltebb autóvásárlásra használható hitel a személyi kölcsön. Az alábbiak mind e termék mellett szólnak:

  • Rugalmas, szabadon elkölthető bármire. Ha megvetted a kocsit és még marad, rendezheted belőle akár a téli- vagy nyári gumit, de akár a papírokat is.
  • Könnyen igényelhető: elég egy jövedelmigazolás és a személyes okiratok.
  • Akár 7 millió forintot is felvehetsz.

A személyi kölcsön legnagyobb előnye azonban mégis az lehet sokak számára, hogy az igényléséhez nincs szükség semmilyen önerőre. Ez azt jelenti, hogy nem kell az autóvásárlásnál önrészt fizetnünk, akár a vételár 100 százalékát rendezhetjük a kölcsönből. Sőt, fedezetre sincs szükség, így az autó végig a mi tulajdonunkban marad.

Lízing vagy autóhitel? Melyik lehet a nyerő?

A személyi kölcsön mellett a másik népszerű finanszírozási konstrukció a lízing. A két megoldás között jelentős különbségek vannak: pénzügyi lízingelésnél az autó nincs a tulajdonunkban egészen addig, amíg a futamidő végén ki nem fizetjük a törlesztőrészletek után a maradványértékét a kocsinak, de választhatjuk azt is, hogy inkább egy új jármű lízingelésébe kezdünk és visszaadjuk, amit eddig használtunk és fizettünk érte havonta.

Lízingelésnél jellemzően önrészt kell fizetnünk (a legtöbb esetben 20 százalékot), bizonyos esetekben pedig fedezetet is kérhet a lízingelést bonyolítót tulajdonos. A lízing ugyanakkor több autógyártónál is igen jó kamatozás mellett érhető el, amelyek némely esetben még jobbak is lehetnek, mint a személyi kölcsönök kamatai.

Kérjük szakértő segítségét!

Átböngészve a nagyobb használtautó-portálok kínálatát gyorsan feltűnhet, hogy 5 millió forintból egy modern biztonsági berendezésekkel felszerelt autót vásárolhatunk, ami akár több mint 10 évig is kiszolgálhat minket. Természetesen a vásárlás előtt alaposan gondoljuk át a dolgot, akár egy szakértő segítségével. Ha kell, vigyük el egy tesztkörre is a kiválasztott típust, hogy tényleg minden megfelel-e, hiszen a vásárlás után jó esetben akár egy évtizedig is ebben fogunk ülni.

KATT! Autóhitel kalkulátor - Találd meg a legjobb kölcsönt vásárláshoz!

Persze az óvatosság nem csak a kiválasztás édes terhe, az esetleges elhamarkodás miatt indokolt. Alaposan gondold át, hogy milyen forrásból és hogyan fogod fizetni a fenntartás költségeit, hiszen a kiadások nem állnak meg a vételár rendezésénél, ráadásul a törlesztőrészletet is fizetned kell majd a megadott futamidőn keresztül. A személyi kölcsön ebben is segíthet, de egyéni helyzetedtől és igényeidtől függ, hogy melyik finanszírozási megoldás lehet számodra a legjobb. Azonban mindenképpen érdemes alaposan átnézned az ajánlatokat választás előtt, akár lízingre, akár személyi kölcsönre esik a választásod.

Jogi nyilatkozat: A cikkben található kalkulációk adatai tájékoztató jellegűek, szerződéses ajánlatnak nem minősülnek! Az egyes konstrukciókat az adott paraméterek (termék jellege, összeg, futamidő) alapján, kalkulátorunk számításai szerinti legkedvezőbb aktuális ajánlatok figyelembe vételével választottuk ki. Az említett pénzügyi szolgáltatóktól a Net Média Zrt., mint a Pénzcentrum.hu üzemeltetője nem részesül a megjelenésükre tekintettel közvetlen díjazásban. További részletekért kattints ide!
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem