11 °C Budapest

Életükkel játszanak a filléreskedő autósok: a gumisok sem ajánlják ezt a kereket nyárra

2019. március 16. 12:53

Egyre többen gondolják úgy, hogy a téli abroncs jó lesz nyárra is, de ez korántsem így van: a Pénzcentrumnak nyilatkozó szakik szerint ugyanis "ostobaság" ilyet csinálni. Nem mellesleg pedig életveszélyes is lehet. A filléreskedőknek a négyévszakos abroncs lehet a megoldás - de ez sem mindenkinek ajánlatos.

Szépen lassan beindul a nyári gumiszezon, amelyre a gumisok már nagyban készülnek. A Pénzcentrumnak egy szerelő, aki a kerekek mellett mással is foglalkozik arról beszélt, most még csak "páran szállingóznak" hozzá a kerékcserére, azonban arra számít, hogy nemsokára beindul a dömping.

Általában akkor szoktak megindulni, amikor már este, éjjel sem megy 7-10 fok alá a hőmérséklet. Úgyhogy én jövő héten, esetleg utána már arra készülök, hogy sokat kell gumizni

- mondta a vállalkozó, aki nem küzd a munkaerőhiánnyal. Ugyanis csak annyi kerékcserét vállal be, amennyit egyedül, vagy esetenként ketten a testvérével elbírnak. "Ugyan nem ez a fő profil, de azért jó pénzt hoz" - tette hozzá.

Nincs melós, túlórázni kell

Hasonlóról számolt be Ducsay Ágoston, egy nagyobb vállalat, a Gumiprofi telephelyvezetője is. Mint mondta, a tavaszi átállás nagyban függ az időjárás alakulásától, általában március közepe felé szokott indulni. Ugyanakkor szerinte most, a korai tavasz miatt legalább egy héttel előbb kezdtek érkezni az emberek a műhelyükbe.

A hónap vége felé azt gondolom teljes kihasználtsággal fogunk működni.

- vélte a telephelyvezető. Kérdés, hogy fogják-e bírni a strapát: a létszám a műhelyben jelenleg éppen a megfelelő szinten áll, érezteti hatását a munkaerőhiány.

A szezonális cserék idején hétvégi nyitva tartással próbáljuk a hosszabb várakozást megelőzni, esetenként túlórák vállalásával.

Egy másik nagyobb pesti gumisműhelynél sincs elég ember, ott már a téli átállásnál is kevesen voltak. Heti 6-7 munkanappal csinálták végig a téli szezont, komoly túlórapénzeket kellett kifizetni.

Nem érdemes spórolni

Nemrégiben a Facebookon jött szembe egy olyan poszt, amely szerint sokat lehet spórolni azzal, ha az ember csak téli kereket vásárol, és azt kopásig használja. Elvileg kibír akár 2 évet is a kerék, addig nem kell újat venni.

Ez egy orbitális ostobaság

- reagálta a kisvállalkozó, amikor erről kérdeztük. "Ha kidobós gumiról van szó, ami már nem nagyon bírná ki a következő szezont, akkor még csak-csak fenn lehet hagyni nyárra is. De jó téli kereket használni egész éven, na az minden, csak nem spórolás. Sőt, balesetveszélyes"

Ugyanis - folytatta - ha végig is bírja a nyári körülményeket a téli abroncs, annyira károsodik, hogy a következő telet már nem lehet biztonságosan végignyomni vele. Ugyanis nemcsak elkopik, de az anyaga is elfárad, nem tud megfelelő teljesítményt nyújtani.

A téli abroncsok egész éves használata semmilyen esetben nem elfogadható!

- így reagált a kérdésre Ducsay Ágoston, mivel a téli gumik nyári körülmények között nem tudnak megfelelő teljesítményt nyújtani, ez főleg éles helyzetekben lehet kockázatos, már kisebb sebességről történő vészfékezés esetén is jelentősen nő a fékút.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
Ilyenkor a spórolás visszaüthet, egy törött autó helyrehozatala sokkal nagyobb költség, nem beszélve az esetleges személyi sérülésekről. Mindenkit igyekszünk lebeszélni erről.

- mondta a Gumiprofi telephelyvezetője.

Inkább négyévszakost vegyél, ha már spórolnál

Aki mindenképpen spórolni akar a kerékcserén, annak érdemes elgondolkodnia a négyévszakos kerekek beszerzésén. Ám ebből sem mindegy, milyet veszel: "ezekből is vannak jók, de én az olcsóbb verziókat semmiképp nem szoktam ajánlani. Ha ilyet akarsz venni, mindenképpen valamilyen márkás gumit nézz, a mostanában népszerű kínai abroncsokból a négyévszakosakat messzire el kell kerülni" - mondta a kisvállalkozó. Ugyanakkor még így sem mindenkinek alkalmas: ha sokat mész autópályán, akkor például felejtsd el, mert hamar elkopik.

A Gumiprofinál is azt mondták, hogy bár a négyévszakos abroncsok jelentős fejlődésen mentek keresztül az utóbbi időben, de használatukat elsősorban azoknak javasolják, akik kevesebbet autóznak, mint évi 5-10 ezer kilométer, és nekik is inkább csak városi használatra ajánlják.

Ennyi az annyi

Ha megfelelsz a fenti paramétereknek, és mindenképp négyévszakos gumin gondolkodsz, akkor - ahogyan a szakemberek is mondták - nem érdemes a Michelin, Nikian vagy a Pirelli alá adni. Az interneten keresgélve könnyen kiderül, hogy az egyik gyakori kerékméretben (205/55/R16), akkor például a Pirelli Cinturato All Season ebben a méretben átlagosan 21600 forintba kerül, tehát 86400 forintba kerül négy darab kerék. Ez az egyik legolcsóbb a piacon az említett márkák közül. A felrakásra nagyjából 5-8 ezer forintot számolj, műhelye váltogatja.

Bár ez így valóban olcsóbb lehet, mint venni négy-négy téli és nyári kereket (bár nem sokkal, azokból az elfogadhatók 15 ezer körüli darabáron kezdődnek újonnan), de azt ne felejtsük el, hogy egyfelől a négyévszakos hamarabb is elhasználódik - hiszen egész évben ezt használod -, másrészt pedig nagyon ritka esetben kell egyszerre megvenni a téli és a nyári gumikat, a költség így többfelé oszlik. Oké, megvan az a kényelmetlenség, hogy évente kétszer el kell menni a gumishoz kicseréltetni.

Érdemes tehát megfontolni a dolgot, de a fenti számolásból is látszik, a négyévszakos kerék egyelőre annak éri meg, aki valóban nem sokat használja a kocsit, és azt is csak városban teszi. De ő se spórol sokkal többet, maximum azt az időt, amit a gumisnál töltött volna.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem