8 °C Budapest

A járvány miatt akár a tavalyinál nagyobb lehet a belföldi vendégforgalom

MTI
2020. május 19. 15:31

Magyarországon a belföldi turizmus fog elsőként helyreállni, a belföldi utazók száma és költésük is magasabb lesz, mint tavaly volt - jelentette ki a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója kedden Zalakaroson.

Guller Zoltán a zalakarosi tourinform iroda felújításának átadásán elmondta: a belföldi vendégforgalom után elsőként a környező országokból érkeznek külföldiek, majd őket a schengeni határokon belülről érkező turisták követik. A válságból való kilábalás adócsökkentéssel és a fejlesztések folytatásával, sőt ha lehet, még több fejlesztéssel érhető el, a megszorítások csak elmélyítik a válságot - fogalmazott a vezérigazgató.

Két hónappal ezelőtt a vírus derékba törte a több százezer embernek és több tízezer vállalkozásnak munkát adó magyar turizmust. Ez az iparág érzi meg elsőként a bajt, de mindig elsőként is áll talpra - jegyezte meg.

A turizmus-vendéglátás újranyitásának harmadik fázisában a vidéki Magyarország után Budapest is újranyitott, ismét lehet vendéget fogadni. Az elmúlt napok azt mutatják, hogy a magyarok újra nagy számban utaznak - közölte.

A szektor minden szükséges kormányzati segítséget megkapott, adócsökkentés, járulékcsökkentés, kedvezményes hitelprogram, munkahelymegtartó és -teremtő támogatás formájában, illetve a Széchenyi Pihenőkártya is "új fokozatba lépett". A turisztikában "ha vendég van, minden van" - fogalmazott Guller Zoltán.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Kitért arra, hogy a 100 magyarországi tourinform iroda megújítására tavaly meghirdetett, egymilliárd forintos fejlesztési program keretében a most elkészült zalakarosi mellett a soproni, a keszthelyi, a tokaji és a hajdúszoboszlói iroda felújítása is zajlik. Még ebben az évben további 25 irodát újítanak fel, jövőre pedig több tucatnyi iroda kap fejlesztési támogatást - tette még hozzá.

Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere jelezte: a városban 27 éve működik tourinform iroda, a jelenlegi épületet 1999-ben adták át. Az eltelt évtizedekben jelentősen megváltoztak a vendégek igényei, így szükség is volt a 23,5 millió forintos felújításra. A polgármester hozzátette: az 55 éves zalakarosi fürdő a pünkösdi hétvégén nyit újra, a város 15 szállodájából 14 is fogad már vendéget addigra.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem