Csatatérré változott a Milánó városközpontjában található Dóm tér, ahol tüntetők és rendőrök csaptak össze.
Kiderült az „ingyenes” városnézések sötét titka: durván ráfázhat a magyar utazó, ha ezt benézi
A városnéző gyalogtúrák világszerte egyre népszerűbbek, ám a "free tour" elnevezés mögött olyan üzleti modell húzódik meg, amelyet a legtöbb turista nem ismer, miközben az idegenvezetők gyakran kerülnek vele hátrányos helyzetbe.
A koncepció a 2000-es évek elején jelent meg Európában. Ennek lényege, hogy az érdeklődők előzetes fizetés nélkül csatlakozhatnak egy-egy gyalogtúrához, a végén pedig tetszőleges összegű borravalót adhatnak az idegenvezetőnek. Az elmúlt két évtizedben a modell robbanásszerűen terjedt el, amit az olyan platformok is segítettek, mint a Sandemans Tours, a Guruwalk vagy a Free Tour, amelyek online hirdetési felületet biztosítanak a szabadúszó idegenvezetőknek.
A rendszer működése ugyanakkor korántsem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Számos platform foglalási díjat számít fel az idegenvezetőknek minden egyes megjelent vendég után. Egy Rómában dolgozó vezető, aki a cikkben Daphne álnéven szerepel, személyenként 3 eurót fizetett az egyik cégnek. Ha a kapott borravaló alacsony, a vezető alig realizál bevételt, sőt akár ráfizetésessé is válhat számára egy-egy vendég fogadása. Ráadásul a foglalást lemondás nélkül figyelmen kívül hagyó turistákkal szemben semmilyen szankció nincs, miközben a vezetők fix díjazású munkákat mondanak le e túrák kedvéért - írta a BBC.
A feszültség magába a modell szerkezetébe van kódolva.
A turisták alappal gondolhatják úgy, hogy a borravaló megadása opcionális, miközben a platformok méltányos összeg fizetésére biztatnak, ugyanakkor kikötik azt is, hogy a vezetők nem gyakorolhatnak nyomást a vendégekre. Heather Mae Ellis, a Berlini Idegenvezetők Szövetségének elnöke szerint a legnagyobb kockázatot az jelenti, ha a résztvevők szó szerint értelmezik az ingyenes megnevezést.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Arra vonatkozóan, hogy mekkora összeget illik adni, nincs általános szabály. Egyes platformok fejenként 15 és 50 euró közötti összeget javasolnak, de a vezetők szerint a reális érték a helyszíntől, a helyi megélhetési költségektől és a séta színvonalától függ. Bécsben szilveszterkor az egyik vezető legalább 20 eurót javasolt, Isztambulban – ahol az árak az utóbbi években meredeken emelkedtek – a 15–20 eurós borravaló számít elfogadottnak. A római Daphne fejenként legalább 15 eurós díjazást remél, de két diáktól a 20 eurót is elfogadja. A tapasztalt utazók jellemzően 15–25 eurót adnak egy magas színvonalú túra után.
Az ingyenes séták tehát valójában borravaló-alapú üzleti modellt takarnak, amelyben az idegenvezetők megélhetése a vendégek nagylelkűségétől függ. Aki ilyen túrán vesz részt, annak érdemes tisztában lennie azzal, hogy a "free" jelzés nem jelenti azt, hogy a vezető munkája ne igényelne méltányos díjazást, miközben ha valaki elégedetlen a szolgáltatással, bármikor dönthet a távozás mellett.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







