A miniszterelnök szerint év végéig meglehet a megállapodás a napi 1 millió eurós migrációs büntetésről.
Drónészlelések miatt kedden átmenetileg lezárták a brüsszeli Zaventem és a liège-i repülőtereket, valamint a müncheni reptér egyik kifutópályáját, ami jelentős fennakadásokat okozott a légi közlekedésben - tudósított a Reuters.
A Reuters információi szerint a belga légiforgalmi irányító szolgálat helyi idő szerint nem sokkal 20 óra előtt észlelt egy drónt a brüsszeli repülőtér közelében, ami miatt biztonsági okokból lezárták a létesítményt. Kurt Verwilligen, a szolgálat szóvivője megerősítette az incidenst. A brüsszeli repülőteret kétórás szünet után rövid időre újranyitották, azonban újabb drónészlelések miatt ismét felfüggesztették a működését. A Flightradar adatai szerint azóta már helyreállt a légiközlekedés.
A Brussels Airlines közleménye szerint 15 induló járatuk nem tudott felszállni, míg nyolc érkező járatot más repülőterekre irányítottak át. A főként teherszállítási központként működő liège-i repülőteret szintén lezárták az incidens miatt.
Theo Francken belga védelmi miniszter az esettel kapcsolatban úgy nyilatkozott: "A keddi incidens láthatóan profi elkövetők műve volt, akik célzottan az ország destabilizálására törekedtek." Az eset különösen aggasztó annak fényében, hogy a hétvégén már drónokat észleltek egy belga katonai légibázis felett is.
Ugyancsak kedden este Münchenben is hasonló incidens történt, ahol egy pilóta leszállás közben drónt vélt felfedezni, ami miatt átmenetileg lezárták a repülőtér egyik kifutópályáját. A rendőrségi vizsgálat azonban nem tudta megerősíteni a drón jelenlétét, így késő este újranyitották a pályát. Az európai légiközlekedésben ezek nem egyedi esetek, az utóbbi hónapokban megszaporodtak a drónok okozta fennakadások. Szeptemberben a koppenhágai repülőteret négy órára, az oslóit pedig három órára kellett lezárni hasonló észlelések miatt. Emellett feltételezett orosz drónészlelésekről is érkeztek jelentések a lengyel és román légterekből.
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







