A globális rendszer túlélése azon múlik, hogy a szereplők képesek-e kevesebb pénzből, egyenrangúbb partnerségben, a helyi igényekhez igazodva és mérhetőbb hatással dolgozni.
Itt az első fecske: legendás légitársaság húzza le a rolót, 66 év után búcsúznak az utasoktól
Az alaszkai Kenai Aviation légitársaság 66 év működés után azonnali hatállyal beszüntette tevékenységét pénzügyi fizetésképtelenség miatt - jelentette a Daily Mail.
A vállalat tulajdonosa, Joel Caldwell közleményben fejezte ki megrendülését a történtek miatt. "Ahol egyesek csak utasokat látnak, én alaszkaiak összekapcsolását látom. Olyan embereket, akikkel törődöm. Egy élénk légitársaságot, teli járatokat, növekedést és a legjobb szerelőket, földi személyzetet és pilótákat, akikkel valaha együtt dolgozhattam. Minden működési mutató szerint a Kenai Aviation sikeres. Mégis pénzügyileg fizetésképtelenek vagyunk" - írta.
Az 1959-ben alapított légitársaság alaszkai közösségeket szolgált ki. Caldwell elmagyarázta, hogy 2017 végén vette át a céget, amikor az éppen a bezárás szélén állt. Néhány évvel később már menetrend szerinti járatokat indítottak, azonban a Covid-járvány súlyos adósságterhet rótt a vállalatra, amelyet azóta sem tudtak leküzdeni.
"A Covid-járvány mindannyiunkat érintett, de a legtöbb ember számára ez csak egy fájdalmas emlék. Számomra és a Kenai Aviation számára a Covid olyan adósságterhet jelentett, amelyet nem tudtunk leküzdeni. Ez a teher minden akadályt súlyosbított, amellyel szembe kellett néznünk" - magyarázta a tulajdonos.
Caldwell hozzátette, hogy bár a légitársaság járatai tele voltak és a King Air repülőgépük ismét üzemképes, a bank most behajtja a tartozást, ami miatt azonnal le kell állítaniuk minden műveletet. A tulajdonos azonban nem adja fel, és befektetőt keres a légitársaság megmentésére. "Bár ma minden járat leáll, ki tudja, mit hoz a holnap. Nehéz földhöz kötni egy víziót" - zárta közleményét.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Videó: hogy kerül a magyar zöldség 24 órán belül a boltok polcaira?
A Pénzcentrum lépésről lépésre követi végig, hogy lesz a kertészetből indulva villámgyorsan friss áru az Aldi üzleteiben.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








