A budapesti utak állapota kritikusra romlott: a téli időjárás miatt naponta akár ezer új kátyú is keletkezhet.
Pénteken változékony időjárás várható az országban, az északi és északkeleti területeken borult, esős idő lesz, míg máshol több napsütés várható. A HungaroMet hét megyére adott ki figyelmeztetést az erős szél miatt - derül ki a HungaroMet előrejelzéséből.
Pénteken az ország északi, északkeleti felén nagy területen marad erősen felhős vagy borult az ég. Másutt a fátyolfelhők mellett több órára kisüt a nap, majd délutántól már a Dunántúlon is erőteljes felhősödés valószínű. Napközben elsősorban az északkeleti, keleti harmadban, később nyugatabbra is növekvő eséllyel lehet számítani gyenge esőre, záporra.
Ismét sokfelé megerősödik, elsősorban az Észak-Dunántúlon, a főváros környékén olykor viharossá fokozódik az északnyugati, északi szél. A HungaroMet hét megyére adott ki elsőfokú figyelmeztetést az akár 70 km/h-t is meghaladó széllökések miatt. Mint látható, a HungaroMet időjárástérképen is szemléltette, mely megyékben lehet majd számítani a komolyabb széllökésekre:

A legmagasabb nappali hőmérséklet egyébként 14 és 23 fok között várható, de az északkeleti negyedben ennél több fokkal hűvösebb maradhat az idő.
Lebukott az utazási iroda: milliárdos bírság a félrevezető árak miatt, magyar károsultak is lehetnek
Újabb fronton éleződik a konfliktus a Ryanair és az online utazási irodák egy része között:
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







