A budapesti csatlakozások eléréséhez fél órával korábbi indulással kell számolni.
Az év elején, Lázár János építési és közlekedési miniszter által meghirdetett 10 vállalás teljesítése ma fontos állomásához érkezett: elindult az új MÁV+ applikáció és ezentúl utazó takarítók teljesítenek szolgálatot az ország minden InterCity-járatán és az út egészében.
Az IC-k az ország legtöbbek által használt járatai, évente több, mint 1 millió ember utazik ezeken – összességében évi mintegy 91 ezer darab – magasabb szolgáltatási színvonalat biztosító vonatokon, így az utazási élményt alapvetően határozza meg, hogy milyen tapasztalatokat szereznek rajtuk a rendszeresen ingázók vagy az eseti utazók.
Az utazó takarítók által biztosított szolgáltatás tesztelése az elmúlt hetekben zajlott, mától pedig élesben, országos „lefedettséggel” is elindult a rendszer. A nap első, indulástól érkezésig tisztán tartott IC-je az EC 346-os DACIA EuroCity vonat volt, amely 2:00 órakor indult Lőkösházáról, és Budapest Keleti pályaudvarán át Bécsbe tartott.
A takarítási tevékenység az új rendszer indulásának a napján mintegy 160 fős takarító személyzettel, összesítve több mint 800 órában és közel 64 ezer kilométeren zajlik az ország minden IC-vonatán. Az InterCity vonatok folyamatos takarítása az idei esztendőben 1,9 milliárd forintos befektetést jelent az utazás kényelmébe.
Utazó takarítókat profi menetfelszereléssel látták el, amelyben minden van, ami a menetközbeni takarításhoz szükséges lehet. Így naponta 40-50 liternyi fertőtlenítő és ugyanennyi illatosító folyadékot, 330 csomag egyszer használatos fertőtlenítő törlőkendőt, mintegy 2500 darab egyszer használatos gumikesztyűpárt használnak majd fel a munkájukhoz, nem beszélve a több száz hulladékgyűjtő zsákról, az akár 2000 darab WC-papírtekercsről vagy a 200 ezer darab papír kéztörlőről, amelyekkel a folyamatosan tisztán tartott fedélzeti mosdókat töltik fel.
MÁV+ applikáció
Szintén ma indult a MÁV-csoport új telefonos alkalmazása, a MÁV+. Az új applikáció egy darabig a régi alkalmazással párhuzamosan lesz elérhető, hiszen nem teljes funkcionalitással, hanem a legtöbbek által és leggyakrabban használt, legnépszerűbb szolgáltatásokkal startol.
A MÁV+ appba – egyebek mellett – belekerültek a modernebb azonosítási és felhasználókezelési megoldások, amelyeknek köszönhetően nem kell napi szinten bejelentkezni, ha már egyszer beléptünk, illetve az új mobilalkalmazást a weboldalas értékesítési felületen (jegy.mav.hu), továbbá a régi mobilalkalmazáshoz igényelt jelenlegi felhasználónévvel és jelszóval is lehet használni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az új MÁV+ app a vármegye- és országbérlet, illetve Magyarország24 és Vármegye24 napijegyvásárlással és bérletbemutatással indul, ám a következő egy évben hónapról-hónapra érkeznek majd a további díjtermékeket (pl. menetjegyeket, kedvezményeket) és az újabb funkciókat tartalmazó frissítések – köztük a nyári szezonra az egyik legfontosabb: a késési biztosítás.
Az új alkalmazás bevezetését egy ún. bétateszt előzte meg, amelybe aktív felhasználók kaptak meghívást a rendelkezésre álló 1500 hely erejéig. Mint emlékezetes, a részvételre jelentkező, aktív felhasználók között akkora volt az érdeklődés, hogy a tesztelői helyek mindössze két óra alatt elfogytak.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







