Fotó: MÁV utasellátó

Itt vannak a MÁV Utasellátó slágerkajái: 28 mázsányi csokirolót majszoltak el az utasok 2024-ben

2025. január 12. 12:02 2 perc

Az 1948-ban alapított, 2020-ban megújított Utasellátó a tavaly nyári szezonban többféle rekordot is megdöntött:  évtizedes távlatban 2024-ben közlekedett a legtöbb vonat Utasellátó szolgáltatással, amit összességében közel 1 milliónyi utas vett igénybe a fedélzeti éttermeinkben és a bisztrókocsikban. Ma többnyire már kívül-belül megújult étkezőkocsik közlekednek, de nemcsak az utaskomfort javult, hanem a konyhatechnika is: modern berendezéseket szereltek az érintett járművekbe.

Naponta több mint 100 vonatban közlekedik étkező- vagy prémium- és bisztrószakasszal rendelkező kocsi a nemzetközi és a belföldi járatokban. A Budapestet a vidéki nagyvárosokkal (pl. Debrecennel, Miskolccal, Péccsel, Szegeddel) összekötő belföldi IC-kbe kapcsolt hazai gyártású IC+ prémium- és bisztrószakaszos kocsikban az Utasellátó jellemzően hideg italokkal, egyszerűbb ételekkel, valamint harapnivalókkal, édességekkel és kávéféleségekkel várja az utasokat.

Az étkezőkocsikban viszont éttermi a színvonal és a kínálat egyaránt. Ezekben tavaly több mint 950 ezer utas vette igénybe a fedélzeti vendéglátást. Hamburgerekből 22 ezret adtak el, felszolgáltak közel 10 ezer adag gulyáslevest, 4000 adag marhapörköltet és 5800 adag csirkepaprikást is, mindehhez pedig több mint 280 ezer korsó sört csapoltak.

A népszerű desszertjükből, a csokirolóból pedig csaknem 70 ezret értékesítettek.

A turisztikai szezonban is népszerű volt az Utasellátó szolgáltatása a balatoni és a nemzetközi járatokon. Nyáron a főváros és Keszthely között ingázó Balaton InterCityk étkezőkocsiján közel 45 ezer, a Kék Hullám IC-k bisztrókocsiján pedig több mint 21 ezer tranzakció történt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Budapest és Split közötti Adria IC-k étkezőkocsiján négyezren fogyasztottak ételt vagy italt: a legnépszerűbbek a hamburgerek – több mint 1000 eladott adag, – valamint az újonnan bevezetett gyros tál és a jalapeno falatok voltak, melyekből mintegy 500-500 adagot értékesítettek. Emellé az utasok közel 6500 korsó sört is elfogyasztottak.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 4. 21:29