Vasárnap még marad a túlnyomóan napos, száraz időjárás a fagyos éjszakát követően, a jövő héten azonban változékonyabbra, csapadékosabbra fordul az idő.
Szerda hajnaltól szünetel a vonatforgalom Veszprém és Ajka között, mert egy szakaszon az eső alámossa a vasúti pályát - közölte a MÁV kedden. A pályafelújítás várhatóan a jövő év elején kezdődik és fél évig tart majd, ez idő alatt pótlóbuszok szállítják az utasokat.
A tájékoztatás szerint a rendszeres vágánydiagnosztikai vizsgálatok feltárták, hogy a Székesfehérvár-Szombathely-vasútvonal Szentgál-Városlőd-Kislőd-szakaszán a csapadékvíz elvezetése nem kielégítő, a felgyülemlett nedvesség alámossa a pályát. A vasúttársaság ezért a soron következő felújítási időszak kiemelt beruházásaként tervezett a mélyszivárgó építésével, a biztonságos közlekedés érdekében pedig ideiglenes sebességkorlátozást vezetett be az érintett szakaszon - ismertették.
Hozzátették, az elmúlt napok esőzései nyomán végzett vizsgálatok azt mutatták, hogy a pálya állapotának romlása felgyorsult, így a felújítási munkálatokat is a lehető lerövidebb idő alatt elő kell készíteni és végre kell hajtani, ezért le kell állítani a vasúti közlekedést. A vasúttársaság már korábban megindította a szükséges beszerzési eljárásokat, így már a jövő év legelején megindulhat a pályaszakasz felújítása, az ehhez szükséges források rendelkezésre állnak - írták.
A pályafelújítás várhatóan fél évig tart a Szentgál-Városlőd-Kislőd-szakaszon, ez idő alatt a MÁV-csoport autóbuszokkal biztosítja a közlekedést Veszprém és Ajka között. Az InterCity vonatok Budapest felől Veszprémig, Szombathely és Zalaegerszeg felől pedig Ajkáig közlekednek - áll a közleményben.
Bekeményít a novemberi időjárás: egyre hidegebbek lesznek az éjszakák, kemény fagyokra kell készülni
Szerdán többnyire napos, száraz idő várható Magyarországon, a hőmérséklet azonban már csak 8 és 13 fok között alakul.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







