Új turisztikai mentőövet dobna a látogatóknak Parajd: a tavalyi bányakatasztrófa után most ingyenes fürdőbelépőkkel próbálják újra fellendíteni a település idegenforgalmát.
Elindult a Visit Hungary őszi-téli időszak belföldi forgalmát élénkítő országos kampánya, amelyben országszerte több mint 300 szálláshely-szolgáltató vesz részt - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
Az érintett szolgáltatók az eltöltött éjszakák számától függetlenül január elejétől február végéig 20 százalékos kedvezményt biztosítanak a szállásért SZÉP-kártyával is fizető vendégeiknek. A kezdeményezésben részt vevő szálláshelyek kínálata megtalálható a Csodás Magyarország oldalán.
Csendes Olivér, a Visit Hungary vezérigazgatóját, aki a kampány egyik céljáról a SZÉP-kártya költések ösztönzéséről elmondta, hogy bár a kártyabirtokosok az év első 9 hónapjában több mint 327 milliárd forintot használtak fel, szeptember végén a kártyákon még 92 milliárd forint állt rendelkezésre, mert egyidejűleg a feltöltések is nőttek.
Arra is kitértek, hogy az elmúlt évek vendégforgalmi statisztikái alapján a magyarok közül is egyre többen töltik a karácsonyt és az év utolsó napjait belföldi kikapcsolódással. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján ugyanakkor az ünnepi szezont követően trendszerűen visszaesik a belföldi turisztikai kereslet Magyarországon.
Kiemelték, hogy a csendesebb év eleji időszak kiegyensúlyozására, a január-februári foglalások ösztönzésére indította el a Visit Hungary országos marketingkampányát. A reklámok egyaránt szólnak a rövid kiruccanásokat és hosszú hétvégéket kereső fiatal felnőttekhez, a főszezonon kívül is rugalmasan utazni tudó idősebbekhez, valamint a kisgyermekes családokhoz.
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








