Létezik Budapesten egy műhely, ahol még hisznek abban, hogy ami elromlott, azt érdemes megmenteni.
Budapest felkészült az árhullám tetőzésére, ugyanakkor több fontos budapesti közlekedési vonalon is lezárásokra kell számítani – közölte Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala.
Összesen 43 árvízi kaput zártak le a gátakon dolgozó kollégák, mintegy 1700 méter hosszan, 6 ezer köbméter agyag felhasználásával készül az ideiglenes gát. A Margitszigeten naponta 1500 köbméter homokot és 150 ezer zsákot használunk, a keletkező szennyvizet idáig 30 szivattyú bevetésével kezeltük.
Szakembereink holnapra elkészülnek a földgáttal a Rómain, épül a mobilgát a Dagálynál, homokzsákokkal védjük a Margitszigetet, biztosítjuk az ívóvízellátást mindenkinek, stabil a szennyvízelvezetés és a szennyvíztisztítás a városban, a közlekedésben számos, gyakran kényelmetlen, de szükségszerű változás szolgálja a budapestiek biztonságát és az árvízi védekezést.
– mondta el Karácsony Gergely, főpolgármester.
Ma reggel a BKV megkezdi a homokzsákok felhalmozását a Batthyány téri metróállomásnál, így is lehet olyan helyzet, amikor a metrónak ezt az állomást ki kell majd hagynia. Mától lezárják a H5-ös HÉV alagúti szakaszát, ezért a HÉV a Batthyány tér helyett csak a Margit híd budai hídfőjéig, a felszínen kialakított ideiglenes végállomásig jár.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Budapest Közút Zrt. felkészült a Clark Ádám téri gyalogos és kerékpáros aluljáró lezárására, és csütörtöktől le kell zárnunk a Margitsziget Árpád híd felöli bejáróját is. A mai napon a Belügyminisztériumban kezdődik az operatív törzs ülése. Ott arról tudok beszámolni a kormány képviselőinek, hogy Budapest megtette és ezután is teszi a dolgát higgadtan, szakszerűen.
Lebukott az utazási iroda: milliárdos bírság a félrevezető árak miatt, magyar károsultak is lehetnek
Újabb fronton éleződik a konfliktus a Ryanair és az online utazási irodák egy része között:
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







