10 perctől csaknem másfél óráig terjedően hosszabb menetidőről, pótlóbuszokról, kihagyott állomásokról számolt be közösségi oldalán.
![Újabb lépés a verőcei hajóbaleset nyomozásában: bűnügyi felügyelet alá helyeztek egy embert](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/05/1716394554-dQEMAJHzJ_lg.jpg)
Bűnügyi felügyelet alá helyezte a Verőcénél történt több halálos áldozatot követelő hajóbalesetben részes szállodahajó cseh kapitányát a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája szerdán - közölte a Budapest Környéki Törvényszék honlapján szerdán.
Az eljárás adatai szerint a gyanúsított vezette a járművet május 18-án este, a baleset bekövetkeztekor. A hajó 33 utassal Budapest felől Komárom irányába haladt. Ugyanekkor jött szemben az egyik - eddigi információk szerint ittas - sértett által vezetett kisgéphajó hét utassal. A sértett a motorcsónakot "a folyó teljes szélességét kihasználva, indokolatlan irányváltoztatásokkal irányította". A szállodahajó automata vezérléssel haladt, amikor a sértett a jobb parttól irányt váltott kisgéphajójával, és egyenesen a szállodahajó felé kormányzott. Amikor a szállodahajó orrához érkezett, hirtelen jobbra kormányzott, de az ütközést már nem tudta elkerülni, és nagy sebességgel nekiütközött a hajónak. A kisgéphajó annyira megrongálódott, hogy "elveszítette felúszóképességét", és az elsődleges adatok alapján a motorcsónakot és utasait a szállodahajó maga alá gyűrte. A kisgéphajót irányító sértett és egy női utas azonnal életét vesztette, egy másik utas súlyos sérüléseket szenvedett, de a partra tudott úszni. A motorcsónak többi utasát még keresik.
"Lassítás nélkül haladt tovább a motorcsónakot elsodró szállodahajó. Nagy hanggal csapódott a kisgéphajó a szállodahajónak, mégsem állt meg segítséget nyújtani a kapitány. A szerencsétlenségben legalább két ember vesztette életét" - olvasható a törvényszék honlapján. Bár a szállodahajó kapitánya észlelte a becsapódást, anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy a jármű mivel ütközött, változatlan sebességgel továbbhaladt, nem segített a baleset sérültjeinek, a vízbe esett személyeknek, és a személyzetet sem értesítette, a mentési protokollt sem hajtotta végre. A rendelkezésre álló adatok szerint a segélyhívóra sem tett bejelentést, csak ment tovább eredeti úticélja felé. Mindezzel a meggyanúsított cseh kapitány több rá vonatkozó hajózási és vízi közlekedési szabályt megszegett.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság segítségnyújtás halált okozó elmulasztása és más bűncselekmények miatt indított eljárást a szombat éjszakai több halálos áldozatot követelő hajóbaleset ügyében. A gyanúsított cseh állampolgár, de van Magyarországon bejelentett tartózkodási helye. Figyelemmel a terhére rótt cselekmény súlyára és a törvény szerint kiszabható, három évig terjedő szabadságvesztésre, megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, megszökne, vagy elrejtőzne. Továbbá figyelemmel a többszörös halmazatra és a baleset rendkívül súlyos kimenetelére, az ügyészi indítvány szerint a férfi jelenléte a büntetőeljárásban kizárólag személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés alkalmazásával, bűnügyi felügyelettel biztosítható.
Szerdán a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója meghallgatta a gyanúsítottat, és az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte bűnügyi felügyeletét szeptember 22-ig. A döntést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és a védő fellebbezést nyújtott be, így a végzés nem végleges, de végrehajtható - közölte a törvényszék honlapján.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Címlapkép forrása: MTI/Lakatos Péter
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)