Senki sem szólt neki hogy a Fabergé-tojás nem ehető.
Verőcei tragédia: szabályt szeghetett a motorcsónak, a Heidelberg kapitánya nem is észlelhette a balesetet
A motorcsónak a szabályok szerint meg sem közelíthette volna a szállodahajót, utóbbi kapitányának pedig lehet fel sem tűnt, hogy letarolta a kisebb hajót, azt hihette, uszadékfának ütközött - mondta a Személyhajósok Szövetégének szóvivője a verőcei balesetről. Az elűntek utáni kutatást éjjelre felfüggesztették, holnap Dunaújvárosig kiterjesztik a keresést.
Elég nagy hajóforgalom volt Verőcénél a tegnap éjszakai baleset idején, este egy nagy csattanást hallottak - mondta egy szemtanú az RTL Híradónak.
Tóth Mihály, a Személyhajósok Szövetégének szóvivője arról beszélt, a motorcsónak sérüléseiből az látszik, hogy nagy sebességgel ment neki valaminek. Kifejtette: a szabályok szeint a kisebb hajóknak minden esetben kötelessége elsőbbséget adni a nagyobbaknak, mint például a szállodahajónak. Sőt, meg sem közelítheti azokaz, tartania kell 30 méter távolságot, és mindig elsőbbséget kell neki adnia.
A nagyobb hajókon vannak egymást érzékelő eszközök, a hobbihajókon nincs ilyen berendezés. Ugyanakkor a hajókat kötelező kivilágítani, de Tóth Mihály szerint a szállodahajó kapitánya lehet, hogy nem is érzékelte, mi történt. Ugyanis már csak a mérete és a tömege miatt a szállodahajó nem tudhat különbséget tenni aközött, hogy egy uszadékfának megy neki, vagy egy kisebb hajónak.
A Híradóban az is elhangoztt, hogy az eltűntek utáni kutatást éjjelre felfüggesztik. Hétfőn Dunaújvárosig kiterjesztik a keresést, még öt embert keresnek. A rendőrök Komáromban a szállodahajó mind a 110 utasát kihallgatták. Egy verőcei szállodatulajdonos szerint egyik vendége a baleset közelében tartózkodott: azt mondta az ütközés után a nagyobbik hajó felkapcsolta a lámpáit, majd továbbment. Egy másik közelben lakó elmondta, egy éles csattanást hallottak éjszaka, azt hitték, az úton történt baleset.
A riportban elhangzott, a fiatalok egy Dunakeszin bérelt hajón indultak a Dunakanyarba egy fesztiválra bulizni, a túlélő egy olasz férfi. A rendezvényről hazafelé tartottak, amikor a baleset történt. A hajón utazó egyik eltűnt férfi ismerősei azt mondták, 40 éves barátjuk jó úszó, de aggódnak, mert a telefonja nem elérhető.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Cikkeink a témában:
Címlapkép: Lakatos Péter, MTI/MTVA
Óriási bejelentést kapott rengeteg magyar autós: súlyos költség lett olcsóbb, ezt már sokan megérzik
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainak átlagdíjai országosan 0,8 százalékkal csökkentek a III. negyedévben.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








