Továbbra sem várható érdemi csapadék Magyarországon az Európa felett kialakult úgynevezett Omega-blokk miatt.
Március 15-én, és úgy egyébként az összes nagy nemzeti ünnepünkkor általában sok múzeum nyitva tart, és teljesen ingyen várja a látogatóit. Érdemes élni a lehetőséggel ugyanis a múzeum belépők árai drasztikusan elszálltak Magyarországon.
Március 15-én rengeteg múzeum tart nyitva országszerte, ezért az ünneplőknek érdemes lehet meglátogatni a szóban forgó intézményeket. Ilyenkor ugyanis azok nyitvatartási időben ingyen várják a látogatókat. Ezzel pedig jó sokat lehet spórolni, főleg akkor, ha családosan menne az ember műalkotásokban gyönyörködni.
A teljesség igénye nélkül a Szépművészeti Múzeumba az állandó kiállítása egy főre 5200 forintba kerül, míg az időszaki kiállítás ára 5800 forint. Ha egy 4 fős baráti társaság csak az utóbbira elmenne, máris 23200 forint kellene hogy fizessen. Ugyanígy nyitva lesz a Nemzeti Galéira is, ott egy teljes árú belépő az állandó kiállításra 4800 forintba kerül, de a Budapest. Az első aranykor időszaki kiállításra a belépő már 5200 forint. De persze ezek mellett még számos intézmény várja a fővárosban ingyen a látogatókat. Ilyenek a
- Néprajzi Múzeum
- Budapesti Történeti Múzeum
- Magyar Természettudományi Múzeum
- Hadtörténeti Intézet és Múzeum
- Vasarely Múzeum
- Aquincumi Múzeum
- Budapesti Történeti Múzeum
- Műcsarnok
Természetesen az ilyen jellegű intézmények nem csak Budapesten, de országszerte is várják a látogatókat. Éppen ezért mindenkinek érdemes a saját lakóhelyén keresgélni, melyik múzeum tart ma nyitva, és engedi be a látogatókat teljesen ingyen.
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







