10 °C Budapest
A yellow tram travels along the banks of the Danube. Sunset view.

Végleges a BKK döntése: ez rengeteg utast érint, súlyos összeget spórolnak meg rajta

2024. január 26. 08:16

„A péntek az új szombat, a hétfő pedig még hétvége” - Alig 250 milliót spórolt az 54 vonalat érintő járatritkítással a BKK - írja a Népszava. A cég az átalakuló utazási szokásokkal és szűkös büdzsével indokolta a lépést. A BKK vezérigazgatója elmondta, hogy a döntést nem vonják vissza, legfeljebb finomhangolásról lehet szó.

Pénteken és hétfőn 5-13 százalékkal kevesebben utaznak a BKK-járatain, miközben a város más pontjain kapacitáshiányt érzékeltek. A főváros közösségi közlekedésre fordítható kerete azonban korlátozott, így a hálózat fejlesztését csak belső megtakarítással, pénzügyi átcsoportosítással tudják megvalósítani – magyarázta a járatritkítást Walter Katalin. A BKK vezérigazgatója elismerte, hogy a kapacitások átcsoportosításáról még az intézkedés előtt kellett volna tájékoztatást adniuk.

A BKK tavaly nyár óta dolgozik az új hálózati stratégián, amelynek szűk keretet ad a pénzügyi realitás - derült ki a lap szerint a csütörtöki háttérbeszélgetésen. Az átalakításhoz folyamatosan gyűjtik az utasforgalmi adatokat és modellezik az utazási szokások változását. A koronavírus-járvány után az utasoknak csak a 85 százaléka tért vissza a közösségi közlekedéshez, amit azután tovább erodált az egyre elterjedtebb otthoni munkavégzés. A folyamatos – ezer járművön elhelyezett számlálók alapján történő - utasszám-mérés azt mutatta, hogy

hétfőn és pénteken 5-13 százalékkal kevesebben veszik igénybe a közösségi járműveket, számos viszonylaton 70 százalék alá esett a járművek kihasználtsága.

Végül 54 járat esetében döntöttek a követési idő növelése mellett. Ezek jellemzően olyan belvárosi vonalak, – hangsúlyozták a BKK vezetői –, amelyet több viszonylat is érint, így a megállókban gyakorta egymást érik a buszok. A BKK szerint összhálózati szinten sem jelentős a menetrend változtatás: a hétfői járatok 0,4 százalékát, péntekenként 1,3 százalékát érinti, a kettő együtt az éves megrendelt kapacitás alig 0,2 százalékát teszi ki. A január 19-én bevezetett intézkedések hatását ugyanakkor folyamatosan vizsgálják, és ha az utasforgalom alapján szükségesnek látja, rugalmasan igazítanak a menetrenden.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Walter Katalin azonban egyértelművé tette, hogy a döntést nem vonják vissza, legfeljebb finomhangolásról lehet szó. Az első tapasztalatok egyébként igazolják a várakozásaikat, sehol nem volt utaslemaradás és zsúfoltság. A lap kérdésére, miszerint a járatritkítással mennyit spórolt a cég, a cégvezető azt válaszolta, hogy semennyit: az intézkedéssel megtakarítható 250 millió forintot elviszik majd a város más részén tervezett kapacitásbővítések.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?