A vállalat szerint jelenleg is folyamatos a párbeszéd a munkavállalókkal és érdekképviseleteikkel, ugyanakkor a konkrét tárgyalási részletekre nem tért ki.
Elég messze vannak egymástól a szakszervezet és a munkáltató elképzelései a béremelésről, újabb sztrájk jöhet a buszközlekedésben.
5107 Volán-sofőr írta eddig alá azt a memorandumot, mely azt szögezi le, hogy a munkáltató nem elégséges bérajánlása után sztrájkolni is kész - ezt közölte a Népszavával a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet elnöke.
Dobi István elmondta, hogy abban az esetben lesz a decemberihez hasonló sztrájk, ha a buszvezetők hatvan százaléka egyetért a béremelési ajánlag elégtelenségével. Az 5100 buszsofőr most az állomány 49 százalékát jelenti, tehát egyre nagyobb az esélye anna, hogy január 28-29-én újabb munkabeszütetés legyen, ami megbéníthatja a Volánbusz közlekedését.
A bérekről jövő kedden, január 16-án tárgyal majd a szakszervezet és a vállalat vezetése. A munkáltató korábban 6-8 százalékos béremelést tervezett, ez mostanra 10-12 százalékosra nőtt. A SZAKSZ viszont 25 százalékos bérfejlesztést tart tárgyalási alapnak, de mint az elnök kijelentette: 20 százalék alá semmiképpen nem megy a tárgyalások során.
Felmérést készít a Pénzcentrum!
Címlapi kép: Krizsán Csaba, MTI/MTVA
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








