A kutatás több mint 300 magyarországi vállalat HR és vezető szakembereinek válaszai alapján készült, és több ágazat várakozásait mutatja.
Folytathatják a tiltakozást a Volánbusz dolgozói, bérajánlatot ugyanis még mindig nem kaptak - mondta a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) keddi sajtótájékoztatóján az érdekképviselet elnöke.
Dobi István szerint sztrájk nélkül is nehéz a szolgáltatásokat biztosítani, olyan mértékű a karbantartó- és buszvezetőhiány. Sokan közülük hamarosan nyugdíjba mennek, fiatalok pedig nem jönnek helyükre ilyen fizetésekért, ezért nem túlzás 25 százalékos béremelést követelni - indokolta a szakszervezet vezetője a hétfőn véget ért 2 napos tiltakozásukat, amelyet a résztvevők száma és az összes dolgozóhoz viszonyított aránya alapján sikeresnek tekint.
Hozzátette, hogy a vállalatvezetőség ígérete alapján csak január 16-án folytatódik a bértárgyalás, ezért az érdekképviselet addig felméri, támogatnának-e a munkavállalók egy újabb tiltakozást. Dobi István szerint a legrosszabb helyzet alakult ki azzal, hogy még mindig nem ismerik a 2024-es béremelés mértékét, ezért visszautasította, hogy a SZAKSZ felelőtlenül cselekedett a sztrájk megszervezésével.
A munkavállalókat nem lehet szembefordítani a szakszervezettel, amelynek kötelessége kiállni a munkavállalókért - fogalmazott. A Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke szintén elfogadhatatlannak tekinti, hogy a Volánbusz dolgozói még mindig nem tudják, mekkora fizetésemelést várhatnak 2024-ben. Palkovics László szerint minden munkavállalónak joga van időben megismerni, mire számíthat, a munkáltatónak pedig tájékoztatnia kell az alkalmazottait a vállalat helyzetéről.
A közszolgáltató állami cégek piaci alapon működnek, de ha veszteségük keletkezik, azt az államnak pótolnia kell - tette hozzá Palkovics László, aki úgy látja, hogy az adóbevételekből a kormány biztosíthatja a hiányzó forrást a Volánbusz számára.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A SZAKSZ korábbi tájékoztatása szerint a Volánbusz-sztrájk résztvevőinek számát nem lehet az összlétszámhoz viszonyítani, mivel nem is vehetett benne részt mindenki. Az elégséges szolgáltatás szabályai alapján 5 ezren szüntethették be a munkát a tiltakozás idejére, ebből 2500-an ezt meg is tették, így a támogatottság 50 százalékos volt - olvasható a munkástanácsok honlapján közzétett összefoglalóban.
Lebukott az utazási iroda: milliárdos bírság a félrevezető árak miatt, magyar károsultak is lehetnek
Újabb fronton éleződik a konfliktus a Ryanair és az online utazási irodák egy része között:
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







