Soha nem látott szigorítást vezetett be a Nemzeti Park: február 1-től egész évben tilos az éjszakai túrázás.
Látványosan bővült a TOP3 közeli küldőpiacról - Csehországból, Lengyelországról és Romániából - érkezők beutazása idén július végéig: mind 2019-hez, mind pedig 2022-höz viszonyítva több vendég érkezett ezekből az országokból - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). Azt írták: idén júliusig még a 2019-es rekordév azonos időszakához képest is 18 százalékkal több, 294 ezer vendég érkezett Romániából, 7 százalékkal többen, mintegy 255 ezren Csehországból és 5 százalékkal többen, közel 265 ezren Lengyelországból.
A vendégek által eltöltött vendégéjszakák száma hasonló arányban emelkedett, és meghaladta a 2 milliót. A hazai turizmusban tekintélyes volument képviselő TOP3 közeli küldőpiac jelentős bevételt eredményez a hazai szálláshelyeken. A tavalyi azonos időszakhoz képest Lengyelországból 31 százalékkal, Csehországból 25 százalékkal, Romániából 23 százalékkal többen látogattak Magyarországra, de Romániából még a 2019-es rekordév adatait is több mint 10 százalékkal szárnyalták túl az idei vendégforgalmi adatok. Mindhárom ország turistáiban közös, hogy keresik a vidéki turisztikai attrakciókat, szívesen szállnak meg vidéki településeken, ahol a szállodákon kívül előnyben részesítik a magánszálláshelyeket.
Az MTÜ közlése szerit a cseh beutazók vendégéjszakáik 23 százalékát fővárosi, 77 százalékát vidéki szálláshelyeken töltötték, a lengyeleknél ez az arány 35 és 65 százalék, míg a román turisták 38 százaléka száll meg Budapesten, 62 százalékuk pedig a vidéki Magyarországon.
A vidékre utazó csehek több mint negyede a Bük-Sárvár turisztikai térséget célozta, a román vendégek főként Debrecen és térségét, valamint Gyulát és térségét keresték fel szívesen, de a 44 év alattiak körében népszerű volt Hajdúszoboszló és Szeged is. Debrecen és térsége volt a kedvelt úti célja a lengyel turistáknak is. Közülük a 35-44, illetve 45-54 éves korosztály a főváros és Debrecen mellett szívesen kereste fel Hajdúszoboszlót és Egert is, valamint körükben volt a legmagasabb a gyerekekkel érkező családok aránya is - mutat rá az MTÜ elemzése.
Lebukott az utazási iroda: milliárdos bírság a félrevezető árak miatt, magyar károsultak is lehetnek
Újabb fronton éleződik a konfliktus a Ryanair és az online utazási irodák egy része között:
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







