A Budapestet Győrrel összekötő 1-es vasútvonalon, Tata térségben egy váltónál olyan anyagtörést fedeztek fel, amelyet a lehető legrövidebb időn belül ki kell javítani.
Egymástól mintegy 400 méterre állt meg két vonat, egy InterCity és egy tehervonat szombaton Nagytéténynél, miután az utóbbi nem vette figyelembe a továbbhaladást tiltó jelzést - közölte a Mávinform szombaton a Facebook-oldalán
Azt írták, a nagytétényi vasútállomásra beérkező tehervonat szabálytalanul elhaladt egy továbbhaladást tiltó jelzés mellett, és egy váltót megrongált. A Nagykanizsáról a budapesti Déli pályaudvarra tartó, Székesfehérvárról továbbindult Tópart InterCity viszont időben megállt az állomás előtti jelzőnél.
"A két vonat egymástól körülbelül 400 méterre állt meg. Az IC utasai biztonságban voltak, veszélyhelyzet nem alakult ki" - közölte a vasúttársaság.
A vizsgálat ideje alatt Tárnok és Kelenföld között csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok, emiatt 10-20, esetenként 20-40 perccel nőhet a menetidő a Budapest-Székesfehérvár vonalon. Ez érinti a Balaton északi és déli partja felé, illetve felől közlekedő vonatokat, valamint a Bakony InterCityt és a Göcsej InterCityt is - áll a közleményben.
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.








