Több száz milliárd forintos keretből újulnak meg a hazai közutak és a vasúti infrastruktúra különböző elemei - közölte Tárkányi Zsolt államtitkár.
Szerdától április végéig pályafelújítást végeznek az észak-balatoni vasútvonalon, és tizenkét vasúti átjáró épül át - közölte a Mávinform kedden. A közlemény szerint az idén a nyíltvonali pályarészek és több állomás átépítését, felújítását végzik el annak érdekében, hogy megszűnjenek a sebességkorlátozások a vonalszakaszon, a vonatok megfelelő sebességgel közlekedhessenek. Ezáltal stabilabbá és betarthatóbbá válik a menetrendszerű vonatközlekedés.
Az észak-balatoni vonalon a korábbi években a Szabadbattyán-Balatonfüred vonalszakaszt villamosították, az állomások részleges akadálymentesítése is megtörtént. A felújításra váró 700 méteres szakaszon jelenleg több helyen is 60 kilométer/órára korlátozták a vonatok sebességét, a felújítás után ismét 80 kilométer/órás sebességgel haladhatnak a vonatok.
A Budapest-Székesfehérvár-Tapolca vonalon március 29-tól április 5-ig a pályakarbantartás miatt a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Balatonkenese és Balatonfüred között valamennyi vonat helyett pótlóbuszok szállítják az utasokat. Április 11-től 27-ig a Szabadbattyán-Alsóörs állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt módosul a menetrend, ez idő alatt Székesfehérvár és Balatonfüred között pótlóbuszok közlekednek. Kitértek arra is, hogy a kivitelező a MÁV leányvállalata, a MÁV FKG Kft. áprilisban vágányzár keretében végzi a felújítást.
A munkálatok során az anyagok rakodása, szállítása, sínek vágása, bontási és építési munkák elvégzése miatt nagyobb zajterhelés lesz, ezért a lakosság megértését és türelmét kéri a vasúttársaság
- olvasható a közleményben.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Bekeményít a novemberi időjárás: egyre hidegebbek lesznek az éjszakák, kemény fagyokra kell készülni
Szerdán többnyire napos, száraz idő várható Magyarországon, a hőmérséklet azonban már csak 8 és 13 fok között alakul.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







