A 23 éves sportoló a Nagoja melletti női országúti mezőnyversenyen végzett a második helyen, és bízik benne, hogy az eredménye más afgán nőknek is erőt...
Magyarország két legfontosabb turisztikai célpontját köti össze az épülő Budapest-Balaton kerékpáros kapcsolat - jelezte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a közösségi oldalára felkerült bejegyzésben pénteken.
Kiemelték: a kivitelezők a fővárostól Balatonakarattyáig a bicikliút szinte minden szakaszán dolgoznak majd idén. Az új nyomvonalú pákozdi kerékpárút, a biatorbágyi és székesfehérvári átkelések kivételével várhatóan jövő nyárra mindenütt el is készülnek a munkálatokkal - tájékoztattak.
Budapesttől Etyekig a biatorbágyi belterületet leszámítva idén megépül a magyar tengerhez vezető kerékpárút első szakasza, melyet a következő szezonban várhatóan már használhatnak a közlekedők - hangsúlyozták. Folyamatban van továbbá a fővárosi részek előkészítése is a Kamaraerdőtől a Dunáig - tették hozzá.
Az ITM közel 13,5 milliárd forinttal támogatja a Budapest-Balaton kerékpáros kapcsolat létesítését. A teljesen előzmény nélküli, 108 kilométeres összeköttetés az etyeki borvidék mellett a Velencei-tavat és Székesfehérvárt is érinti majd - írták.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






