A MOHU felhívja a figyelmet, hogy egyre több a visszaélés a lomtalanítás kapcsán, ezárt fontos tudnivalókat is közöltek.
A Pilisi Parkerdő is bekapcsolódott az állami erdőgazdaságok részvételével lezajlott, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. által koordinált, „Tisztítsuk meg az országot!” programba. A Pilisi Parkerdő több mint 1600 köbméter, azaz 19 kamionnak megfelelő mennyiségű hulladékot szállított el Nagykovácsi, Budapest X. és XVII. kerülete térségében lévő erdőkből.
A Pilisi Parkerdő által kezelt erdőkben évente regisztrált 25 millió látogatás, amely a járvány időszakában még nőtt is, különösen hangsúlyossá teszi a hulladékmentesítés fontosságát. Jelentősen megnőtt ugyanis az igény arra, hogy az emberek tiszta és egészséges környezetben pihenhessenek. Miközben a természetjárók egyre környezettudatosabbak és mind kevesebb szemetet hagynak maguk mögött, szomorú tapasztalat, hogy az illegálisan kirakott hulladék mennyisége évről évre jelentősen nő.
A tavaly ősszel indult hulladékmentesítési akcióban a Pilisi Parkerdő az előzetesen becsült mennyiség – 570 m3 – sokszorosát, összesen 1653 m3 hulladékot szállított el Nagykovácsi melletti, valamint Budapest X. és XVII. kerületében lévő erdőkből, mert a területek eléréséhez szükséges feltárások során számos további, növényzettel már teljesen benőtt szeméthalomra derült fény.
A felszámolt illegális hulladéklerakókban – feltehetően a lakott területek közelsége miatt – az építési hulladék és a gumiabroncs „vezetett”. Előbbi a maga 1160 köbméterével teszi ki az összes hulladék zömét, 70 százalékát. Az „ezüstérmes” a gumiabroncs, amelyből 240 m3-t, míg a harmadik a szilárd ipari lom – megunt, elromlott és kidobott készülékek, berendezések – ebből 183 m3-t távolítottak el. A kommunális hulladék mennyisége 66 köbmétert tett ki. A munkálatok során az erdészek 4 m3 palát is találtak, amely a veszélyes hulladék kategóriájába tartozik, rákkeltő azbeszttartalma miatt.
Az illegális hulladéklerakók a leghatékonyabban a megelőzéssel szüntethetők meg. A Pilisi Parkerdő ezért több sorompót és tiltó táblákat is kihelyez a legveszélyeztetettebb területekre, hogy megakadályozza a behajtást és a hulladék lerakását. Az erdők jó állapota közérdek, a lakosság együttműködése, segítsége és környezettudatos viselkedése nélkül az erdészek minden törekvése veszendőbe mehet a tiszta, egészséges erdőkért, amelyek zöldet, egészséges levegőt, kikapcsolódási, pihenési lehetőséget nyújtanak mindnyájunknak.
Tényleg életveszélyes a magyar luxusutazók kedvenc országa? A februári káosz mindent megváltoztatott
A magyar Külügyminisztérium egymást követő figyelmeztetései jól mutatják, milyen hirtelen tudnak eszkalálódni a kartellháborúk.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







