13 °C Budapest

Hát, nem kényeztet el minket az időjárás ezen a hosszú hétvégén: erre számíthatsz

MTI
2021. április 2. 19:14

Ma késő estig kevés felhő lesz felettünk, de a Tisza vonalának tágabb környezetében erősen felhős lesz az ég, és itt szórványosan kialakulhatnak még záporok. Holnap maximum 13 fokra számíthatunk napközben - áll az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében.

Az éjszakai órákban már erősen felhős vagy borult lesz az ég, és a délnyugati megyékben esőre is kell számítani, csak hazánk északi harmadán lehet kevesebb felhő. Szombaton az összefüggő felhőzet délelőttig dél felé elhagyja az országot, majd napközben a több-kevesebb napsütés mellett erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, és többfelé kell záporok, néhol zivatarok kialakulására készülni. Késő estére a legtöbb helyen feloszlanak a gomolyfelhők és kiderül az ég. Éjszaka mérséklődik a légmozgás. 

Szombaton napközben ismét nagy területen megélénkül, a Dunántúlon meg is erősödik, helyenként viharossá fokozódik az északnyugati, északi szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 9 fok között alakul, de az északkeleti országrészben gyenge fagy is lehet.  A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 9 és 13 fok között alakul.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 27. hétfő
Zita
18. hét
Április 27.
Morse nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?