18 °C Budapest

Less be nyitás előtt Rácz Jenő új éttermébe: olcsó menüvel, koktélokkal támad a sztárséf

2020. november 7. 13:16

Napokon belül megnyílik Rácz Jenő étterme, a Rumour, melyet a Michelin-csillagos séf meg is mutatot a kameráknak.

A Rumour by Rácz Jenő névre keresztelt étterem a Michelin-csillagos séf első önálló vállalkozása, így ezzel beteljesedik Jenő egyik legnagyobb álma - írja a promotions.hu.

Egy olyan szokatlan koncepcióval áll elő a sztárséf, melyben a vendég van a központban: bárszékeken fognak ülni egymás mellett, a séfek pedig velük szemben, a konyhában dolgoznak majd, és egyből a vendég elé helyezik a frissen elkészült ételt. A videóban elmondja, hogy lesz egy expressz menü, melyet csak egy adott idősávban lehet rendelni, és jóval olcsóbb lesz, mint a 11 fogásos menü. Ezáltal többféle igényt is ki tudnak majd elégíteni. Az emeleten a bárban pedig izgalmas koktélokat lehet majd fogyasztani.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem