8 °C Budapest
Szinte senki nem repül a vírus miatt: furcsa következménye lehet a visszaesésnek

Szinte senki nem repül a vírus miatt: furcsa következménye lehet a visszaesésnek

2020. október 5. 17:05

Kevesebb, mint a felére csökkent az idén január és szeptember között hazánk légterén átrepülő repülőjáratok száma és hasonló a visszaesés a budapesti repülőtér érkező és induló forgalmában is. Volt olyan nap, amikor húsznál kevesebb gép fordult meg Ferihegyen, ha ez így folytatódik, idén először nem nyáron, hanem télen lehet a forgalmi csúcs.


Az elmúlt évek növekedése után az európai légi forgalomban a koronavírus globális terjedése miatt jelentős hanyatlás kezdődött meg, rendkívül nehéz helyzetbe került az iparág. Szeptember végéig összesen közel 257 ezer átrepülő és több mint 41 ezer le- és felszálló repülőgépről gondoskodtak a magyar léginavigációs szakemberek. A fővárosi reptér forgalma március 9-én kezdett csökkenni a járvány miatt, a legdrasztikusabb visszaesést pedig májusban regisztrálta a HungaroControl a cég sajtóközleménye szerint.

Május 2-án mindössze 15 érkező és induló gép vette igénybe a nemzetközi repülőteret, 95 százalékkal kevesebb, mint 2019 azonos napján, amikor 283 gépet fogadtak vagy indítottak.

A nyár elején a szektor bizakodására okot adó lassú növekedés indult, de július második felétől már ismét stagnál a forgalom. A járványidőszakon belül augusztus 22-e emelkedett ki, amikor közel 2000 repülőgépet kezeltek a társaság irányítói. Egy évvel korábban, ugyanezen a napon a járatszám kis híján elérte a négyezret.

Téli forgalomcsúcsra számítanak

Jelentősen csökkent a koszovói magas légtér forgalma is, amely április 12-én érte el mélypontját. Ekkor összesen 19 járat közlekedett, ami az előző év azonos napjának gépmozgásaihoz képest mintegy 95 százalékos visszaesést jelent. Eleinte itt is kezdett gyorsabb ütemben helyreállni a forgalom, de szeptembertől az adatok nem mutatnak lényeges változást.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A drasztikus csökkenésnek egy érdekes hozadéka lehet. 2020 lehet ugyanis a repülési statisztikákban az első olyan év, amelyben nem valamelyik nyári nap a forgalmi csúcstartó. A jelenlegi információk alapján ugyanis drasztikus fordulatnak kellene végbemennie ahhoz, hogy január 6-a elveszítse jelenlegi elsőségét.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2021. április 15. csütörtök
Anasztázia, Tas
15. hét
EZT OLVASTAD MÁR?