A szolgáltatást a horvát biztosítottak mellett az Európai Unió tagállamaiból érkező, európai egészségbiztosítási kártyával rendelkező turisták is igénybe vehetik.
Októberben 1 milliárd forintos pályázatot írnak ki elektromos kerékpárok megvásárlására. Az árai széles skálán mozognak: pár százezertől egészen a milliókig, 90 ezer és 150 ezer forint közötti összeget kaphatunk.
A következő hónapban, 2020. októberében pályázatot írnak ki elektromos rásegítésű kerékpárok megvásárlására - jelentette be Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára. A keretösszeg 1 milliárd forint, azaz nagyjából 7 ezer eszköz megvásárlásának támogatására lesz lehetőség.
Szeretnél egy saját e-bike-ot, de nincs rá keret? Nézz kürül a Pénzcentrum Személyi Kölcsön kalkulátorában, ahol kiválaszthatod a számodra legkedvezőbb ajánlatot. KATT
A pályázat pontos részleteire, az igénylés menetére októberben derül fény, viszont az már most tudható, hogy maximálisan csak a kerékpár árának 50 százaléka igényelhető vissza, és a támogatott járművek nem kerülhetnek többe 900 ezer forintnál, valamint a megadott műszaki-környezetvédelmi követelményeknek is meg kell felelniük. Az olykor elektromos kerékpárnak nevezett villanyrobogók viszont nem tartoznak a támogatott kategóriába, csak valódi pedelec-ek.
Nincs még pontos lista
Amikor 2020 májusában bejelentették, hogy akár 2,5 millióval is támogatja az állam az újelektromos autók megvásárlását, a Pénzcentrum nagyjából az első között szedte össze, mely modellek jöhetnek szóba.
Az elektromos biciklik, pontosabban az pedelac-ok esetében egyelőre ez még nem tudjuk megtenni, egyelőre csak annyit tudunk, hogy bizonyos előre meghatározott modellekre igényelhető majd a támogatás.
- mondta el a Pénzcentrumnak Tóth Judit, a Magyar Kerékpáripari és Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Egyelőre tehát várunk, amíg ki nem derül, egészen pontosan mely kerékpárokra jár majd a támogatás.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Teszten a legjobbak: Top 7
E-BIKE, elektromos kerékpár, pedelec kerékpár - elektromos rásegítésű bringa - ma már számos kivitelben, felszereltségben, városi-, országúti-, MTB-, trekking és cross trekking változatokban is kaphatók. A rankito.hu sok más minden mellett elektromos kerékpárokat is tesztelt, ez alapján a 7 legjobb modell:
- Crussis e-Full 7.4-S-2019 - 911 ezer forint
- Crussis e-Cross 7.5-S 2020 - 673 ezer forint
- Leader Fox Acron - 912 500 forint
- Leader Fox Awalon - 636 ezer forint
- Ghost Hybride SL AMR S2.7+ - 1 217 400 forint
- Lapierre Overvolt Explorer 800 - 1 217 000 forint
- Devron Riddle W1.7 - 569 ezer forint
Amint az a fenti listából is látszik, bőven lehet találni jó minőségű elektromos rásegítéses kerékpárokat 900 ezer forint alatt is, sőt, egyes sportáruházakban már 250 ezer forintért is be lehet szerezni az alapmodelleket. Az átlagáruk azonban 350 ezer - 450 ezer forint között mozog, állami támogatással tehát akár már 200 ezer - 300 ezer forintért is a tiéd lehet. Ha kölcsönből fedeznéd ezt az összeget, fontos, hogy megtaláld a számodra legjobb ajánlatot. Kalkulátorunkban ekkora összeg esetén öt különféle ajánlat közül választhatsz: a Providentnek hetente kell fizetni a részleteket, mely 7666 forint összesen 40 héten kersztül. Az UniCredit Banknak havonta 18 225 forintot kell fizetni 18 hónapon keresztül, a Budapest Banknak pedig 18 970 forintot. A Cib Banknál valamivel olcsóbb a törlesztő, 18 087 forint, a Magnetbank pedig havonta 18 540 forintot szed be.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







